2010 után hatalmasat nőtt a kormányzatba vetett bizalom, ezt elsősorban a jobboldali érzelmű állampolgárok bizalma húzta fel – ez olvasható a TÁRKI által kiadott Társadalmi Riport 2018 egyik tanulmányában. Miközben az is kiderül, hogy a baloldali érzelmű szavazók nagyobb mértékben támogatják a jelenlegi kormányt, mint ahogyan tették azt a jobboldal