Tartalmában elutasító, megfogalmazásában pedig kritikus, sőt olykor vitriolos hangú állásfoglalásban "tette helyre" a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) illetékes bizottsága a Tormay Cécile-ügyben a fővárost és áttételesen az ötlet mellett a végsőkig kiálló Tarlós István főpolgármestert - derült ki a főváros által sokáig titkolt, majd nyilvánosságra nem hozott dokumentumból, amely a Népszava birtokába került.