Hack: meglepő, hogy a Kúria elnökhelyettese nyilatkozott Dániel-ügyben

2012. szeptember 29. 19:15, ATV

A bíróság megállapította Dániel Péter bűnösségét, amellyel szemben két szankciót is alkalmazott, így nincs arról szó, hogy helyeselte volna a cselekedetet – mondta Hack Péter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az ELTE ÁJK docense szerint meglepő, hogy a Kúria elnökhelyettese nyilatkozott az ügyben, hiszen a törvény szerint erre nem lett volna rá lehetősége. Hack Péter elmondta: az indoklás szerint a bíróság azt mondta ki, hogy a Horthy-szobor ellen lehet tiltakozni, de ennek a tiltakozásnak a korlátja az, hogy kárt nem lehet okozni. A jogász szerint, ha a szobrot vörös festékkel leöntő ügyvéd táblát helyezett volna a szobor nyakába, az nem lett volna bűncselekmény és az ügyészség sem járt volna el. atv.hu

Tovább a teljes cikkre...

Keresés