Az MTI Hírcentrum úgy tudja: az eddigi vizsgálatok szerint csaknem hetven végstádiumban lévő rákos beteg esetében merült fel a gyanú, hogy a beteg halálát morfintúladagolás okozta a kórházban. A rendőrség a honlapján kedden szűkszavú közleményében azt írta: emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben folyik a nyomozás, még senkit nem gyanúsítottak meg.