A kormány 2013 végéig tartó, intenzív átalakítási folyamatot kíván végrehajtani a közigazgatásban, amelynek célja, hogy az emberek egyszerűen tudják kezelni az államot - mondta Navracsics Tibor az InfoRádió Aréna című műsorában. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint új minisztériumi struktúrával decentralizációt valósítottak meg a kormányzati döntéshozatalon belül, de ennek igazi próbája a költségvetés előkészítése lesz.