Lapzártánkig nem derült ki, hogy valóban Bajnai Gordon lesz-e az ország következő miniszterelnöke. Bajnai egyes hírek szerint ultimátumot adott a pártoknak, azaz az immár egy hete eredménytelenül tárgyaló MSZP-nek és SZDSZ-nek: vasárnap éjfélig vagy egyértelműen kiállnak mellette, vagy kiszáll és nem lesz ő sem jelölt. Bajnai két feltételt nevezett meg, egyrészt hogy az SZDSZ ügyvivőinek többsége támogassa miniszterelnökségét, másrészt mind az MSZP, mind az SZDSZ írjon alá egy, Bajnai programjának főbb elemeit tartalmazó nyilatkozatot, hogy a jövőben se hátrálhassanak ki mögüle.