Húsz-harminc emberrel lesz jelen a Magyar Gárda pénteken Kerepesen az iskolai felvonuláson. Ugyanakkor sem a Szülői Közösség sem a tanárok nem kérnek a gárdából és cáfolják, hogy ők szerveznék a demonstrációt, amely szerintük mindössze két ember akciója. Egyikőjük ellen az MTV székház ostroma miatt eljárás is indult. A roma szervezetek szerint a tatárszentgyörgyi és kerepesi történettel ügyészségnek már megvan minden jogalapja arra, hogy feloszlassa a Magyar Gárdát. Közben több politikai párt is üdvözölte a köztársasági elnök levelét.