Jogvédők: a gyűlöletbeszéd szankcionálása helyes cél, de az elfogadott törvény nem jó

2007. november 9. 18:49, Alternatív Energia

A gyűlöletbeszéd polgári jogi szankcionálása szükséges, és alkotmányos keretek között megvalósítható, ám az erre vonatkozó napokban elfogatott Ptk.-módosítás nem alkalmas a kívánt cél elérésére - tudatta a Magyar Helsinki Bizottság, illetve a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda közös közleményében. "A kérdés súlya és kényes volta miatt a normaszöveg megalkotásába mindenképpen be kellett volna vonni a témával foglalkozó szervezeteket (civil jogvédők, általános és kisebbségi ombudsman, stb.): a széleskörű szakmai vita elmaradása meglátszik az elfogadott szöveg jelentős hiányosságain" - áll a közleményben, mely szerint új, szakmailag megalapozott törvényszöveget kell kidolgozni. A módosítás jelenlegi formájában alkotmányos aggályokat vethet fel és gyakorlati alkalmazása is nehézségekbe ütközhet. Szakmailag kifogásolható az elfogadott Ptk.-módosításban a védendő társadalmi csoportok meghatározásának elnagyoltsága, a kártérítési igény átgondolatlan szabályozása, és annak figyelmen kívül hagyása, hogy a gyűlöletbeszéd milyen és mekkora közönség előtt hangzik el.

Tovább a teljes cikkre...

Keresés