Lendvai Ildikó szerint érzelmi pressziót gyakorol a köztársasági elnökre Orbán Viktor, a Fidesz elnöke azzal, hogy az államfő jogköreinek megerősítéséről beszél. Yz MSZP parlamenti frakcióvezetője erről a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorának nyilatkozott. Lendvai Ildikó arra a felvetésre válaszolt, hogy a Fidesz elnöke a Hír TV-nek adott interjúban azt mondta, meg kell erősíteni az államfő jogkörét, hogy megvédje a demokráciát.