Elrendelte a nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség Lengyel Zoltán fideszes országgyűlési képviselő feljelentése alapján - tájékoztatta az MTI-t a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtök délután. Morvai Attila hozzátette: hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettének gyanúja miatt, ismeretlen tettesek ellen indítottak nyomozást. A rendőrök szerint az esetnek szemtanúja is volt. Budai Gyula, a fideszes képviselő ügyvédje az MTI-nek azt mondta: e-mailen náluk is jelentkezett egy szemtanú, aki állítása szerint hallotta Lengyel Zoltán segélykiáltásait, és látta, ahogyan a rendőrök elvezetik a politikust. Az ügyvéd közölte: amint megbizonyosodtak arról, hogy valóban szemtanúról van szó, akkor becsatolják az erről szóló dokumentumokat az ügyészségnek.