A nemrég bemutatkozott vadonatúj Mini mellett természetesen megmaradnak a régebbi platformra épülő egyéb változatok, mint a Countryman, vagy a Paceman, azonban biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan annak is eljön az ideje, hogy az új – még jobban variálható – alapokra építkezve bemutatkoznak majd az utódok, sőt újabb, és akár még nagyobb változatok is érkezhetnek. Erről beszélt a Mini értékesítésekért és marketingért felelős vezetője.