Noha a Mitsubishi ASX jelenlegi generációja alig két éve rója az utakat, a japán gyártó elérkezettnek látta az időt, hogy egy apró ráncfelvarrással igyekezzék fenntartani az érdeklődést a típus iránt, ami bizony egy konkurensekben igencsak bővelkedő szegmensben kíván helytállni. Az újdonság premierje a szeptember második felében esedékes Párizsi Autószalonra várható, ahol az Amerikában leleplezett Outlander is ismét a reflektorfénybe kerülhet. A hobbiterepjárók körüli felhajtásra persze szükség is van, hiszen a gyártó viszonylag ódivatú utastereihez bizony viszonylag vaskos árcédula társul, ami aligha teszi lehetővé, hogy a közvetlen ellenlábasok a háttérbe szoruljanak. Éppen ezért meglepő, hogy a négykerékhajtást vezérlő AWC gomb felbukkanásától, illetve korábbi értesülések alapján a fokozatmentes CVT váltó nagyobb térnyerésétől eltekintve a korábban tesztelt 1,8 literes dízelmotorral, illetve a 1,6 literes benzines erőforrással szerelt hajtásláncok változatlanok maradnak. Az egyetlen közzétett kép alapján (fent) a módosítások kimerülnek az átrajzolt lökhárítókban , illetve az új könnyfém felnikben, miközben az utastér friss színekkel, kárpitokkal gazdagodhat, melyekre bizony szükség is van, ha a japánok el szeretnék űzni az egyébként rendkívül masszív és robusztus autók ’90-es évekre emlékeztető hangulatát. A megújuló ASX még ősz folyamán a kereskedésekbe kerülhet, igaz, az árcédula változatlansága mellett talán mégsem hordoz magában nagyobb vonzerőt, mint leköszönő felmenője.