Átvette Lovász László akadémikus a világ egyik legjelentősebb tudományos elismerését, a Kiotó-díjat szerdán Japánban. Az elismerést 1984-ben alapította Kazuo Inamori japán nagyiparos, minden évben három kategóriában adják át. Lovász László az alaptudományok területén odaítélt díjat kapta az idén. A díj összege 50 millió jen, ami körülbelül a Nobel-díj 40 százaléka – közölte az MTA.