Talán a tehetetlenség érzése a legrosszabb. Az, hogy szemünk láttára alakul valami, amit legtöbben már legfeljebb csak a történelemkönyvek lapjairól ismerhetünk. A nyílt erőszak megjelenése. Aljas gyilkosságok sajnos mindenütt a világban akadnak, a civilizált országokat arról lehet felismerni, hogy ha védtelen tagjait támadás éri, mindenki egy emberként jajdul fel és fejezi ki szolidaritását és tesz meg mindent a gyász enyhítésére. Természetesen még véletlenül sem állítjuk azt, hogy Magyarország lakói rasszisták lennének. A mindennapi tapasztalatainkon túl, ha más nem is, de az a sok telefon, levél, amit mi is kaptunk tegnap, győz meg minket arról, hogy nagyon sokan érzik úgy, ez már tűrhetelten, ez nem mehet így tovább. Valamit tenni kellene. De mit?