Kétszáznégy nevező főzte legjobb tudása szerint szombaton a halászlevet a XII. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon - mondta a szervező halászcsárda vezetője. Frank Sándor a legjobbakról szólva elárulta, hogy idén hét versenyző nyerte el az Örökös halfőző címet. A Tisza-parti városban ugyanis elsősorban a részvétel a fontos, és a rangos díjat az nyeri el, aki hét alkalommal már megfőzte a hallét a rendezvény tizenkét éve alatt és ezt a zsűri igazolta. Összesen csaknem húszan tartoznak már ebbe a klubba, miután évente öt-hat szakácsnak sikerül megszereznie az érdemrendet.