Legkorábban szeptemberben lehet tárgyalás a móri bankrablás ügyében - mondta el a távirati iroda érdeklődésére Lichy József ügyvéd. Az ügy már egyedüli gyanúsítottjának, W. Róbertnek a védője elmondta: védencét a pótnyomozás ideje alatt, szerdán gyanúsították meg azzal, hogy a móri bankrablást előre kitervelten hajtották végre N. Lászlóval, aki időközben zárkájában öngyilkos lett. Hozzátette: számára is meglepő volt, hogy eddig "elfeledkezett" az előre kiterveltség minősítő körülményéről a nyomozóhatóság. Mint mondta, a gyanúsítást megpanaszolták.