Drágult a vizelés Svédországban, bár csak a közterületen "végrehajtott", minek folyományaként több pénzt folyt be az államkasszába. A skandináv országban az év elején emelkedett csaknem duplájára a közterületi vizelésérért kiszabható bírság. Ennek ellenére az év első hét hónapja alapján az idén még többen, méghozzá jóval többen vizeltek, illetve fognak vizelni nyílt színen. 2006-ban 500 koronát (13 ezer forintot) fizettek a fülön csípett vizelők, és összesen 3300-an voltak. Idén július végéig már 2500 büntetést osztottak ki, és 300 koronával többet kellett fizetniük fejenként a vétkeseknek - írja a svéd Metro újság.