Örökbefogadott vagyok, és ezt az egy dolgot nem szeretném többet hallani
– kéri egy 19 éves lány, aki szerint a legtöbben nem is tudják, hogy az ilyesmi eléggé bántó. November az Örökbefogadás Hónapja az Egyesült Államokban, és ebből az alkalomból az MTV tévécsatorna mindenféle izgi történeteket tesz közzé a témában. Egy 19 éves lány, Stephanie ezt meséli például: Örökbefogadottként annak örülnék a legjobban, ha az emberek nem használnák többé „az igazi szüleim” kifejezést a biológiai szüleimre. Az igazi szüleim azok, akik felneveltek – akik többet tettek értem, mint hogy létrehoztak. A biológiai szüleim csak a létezésemért felelnek, az életem egy meglehetősen rövid, kezdeti szakaszát jelenti... A szülőanyám 15 éves volt, amikor a világra hozott. Most 35, további négy gyereke van és egy 18 éves szellemi szintjén él. Ez megnehezíti a kapcsolatunkat. A Facebookon fedeztem fel a biológiai szüleimet. Egy darabig titokban figyeltem az oldalukat, aztán küldtem egy üzenetet a szülőanyámnak. Néhány hétig online beszélgettünk, aztán úgy döntöttünk, hogy találkozunk. Az első találkozásunkon úgy éreztem magam, mint egy fotóalany. A fotók később kikerültek a Facebookra, és rengeteg like és komment érkezett rájuk különböző férfiaktól és családtagoktól. A szülőanyám körbemutogatott a környékükön, engem a lányaként, a többi gyerekét pedig a testvéreiként mutatta be, majd felületes témákról csevegtünk, mint például hogy kapok-e elég ajándékot karácsonykor és a születésnapomon, illetve hogy népszerű vagyok-e az iskolában. [cikk=38600] Később elmesélte, hogyan hagyta el a biológiai apám 14 évesen, amikor az ő szülei elköltöztek. Ő ezt úgy élte meg, hogy elhagyták, pedig a biológiai apám egészen az első születésnapomig nem is tudott a létezésemről; a biológiai anyám ekkor döntött úgy, hogy megkeresi. A biológiai apám családja megpróbáltak felügyeleti jogra szert tenni, de akkor már lezajlott a zárt örökbefogadás és nem tehettek semmit. Egyébként így volt a legjobb. (...) Ő egészen normálisnak tűnik a szülőanyámhoz képest, de csak jövő nyáron fogok találkozni vele, mert több ezer kilométerre lakik tőlem. (...) Az életem örökre megváltozott, amikor örökbeadtak, és örökre hálás leszek a szülőanyámnak ezért a nehéz döntésért. Ha nem fogadtak volna örökbe, a statisztikák szerint valószínűleg nehéz sors várt volna rám. Egy tinédzser egyedülálló anyuka gyereke lettem volna, akinek a családjában nagy számban előfordult függőség, alkoholizmus és válás. Különböző „mostohaapák” kísérték volna végig a gyerekkoromat, azaz nem lett volna egy stabil apafigura az életemben. Sokkal nehezebb körülmények között éltem volna és minden bizonnyal nem jutottam volna el a középiskoláig. Ehelyett középosztálybeli környezetben nőttem fel, a szüleim imádnak és 33 év után még mindig együtt vannak... A legfontosabb azonban az, hogy voltak lehetőségeim, hozhattam döntéseket, amik nem álltak volna rendelkezésemre, ha a szülőanyám nem adott volna örökbe. [cikk=20928] Az emberek fejében számtalan félreértés van az örökbefogadással kapcsolatban... Az én szüleim kábé hét évet vártak rám. Mikroszkopikus vizsgálatnak vetették alá őket számtalan kérdőívvel, családlátogatással, jövedelemigazolásokkal, referenciákkal és még rengeteg mindennel – pusztán azért, hogy bebizonyítsák: elég jó szülőjelöltek. Amikor egy házaspár bemegy a kórházba szülni, senki sem kérdezi meg, hogy fizetnek-e adót, mielőtt kezükbe adnák a csecsemőjüket. Senki sem győződik meg arról, hogy az otthonuk alkalmas-e a gyereknevelésre... Hálás vagyok a szüleimnek, amiért keresztülmentek ezen a fárasztó eljáráson és hálás vagyok a szülőanyámnak, amiért örökbeadott. Nem múlik el nap, hogy ne lennék tisztában azzal, milyen szerencsés vagyok a döntések miatt, amelyeket ezek az emberek hoztak értem. forrás