Kis hideg tejjel – kávéházi történetek #2
Maros András író új rovatában néhány napon keresztül minden nap közzéteszünk egy rövid kávéházi történetet. Ezek könyv alakban is megjelennek nemsokára. Az egyetlen körasztalnál ülő nő izgágán kapkodja a tekintetét, mintha egy légy röptét követné. Magához inti a kedvesen mosolygó fiatal pincérlányt, és megkérdezi tőle, nincs-e véletlenül kölcsönbe egy stopperja, illetőleg ha nincs – mert természetesen tudja, hogy a stopper nem része egy kávéház alapfelszereltségének –, van-e időmérő a mobiltelefonján. A felszolgáló bevallja, van stopperfunkció a telefonján, de hozzáteszi, hogy nem szívesen adja más kezébe a készülékét, bizalmas dolgokat tárol rajta. A vendég hiába ígéri, hogy nem nézi át fotókat, videókat, sms-eket, a pincérlány hajthatatlan: nem adja oda. Még több kávéházi történetért kattints ide! Az ideges vendég újabb ötletettel áll elő: hozza ide azt a telefont, és anélkül, hogy átadná neki, mérjen le ő maga (a pincérlány) egy percet. Úgy érti, hatvan másodpercet – eggyel se többet, eggyel se kevesebbet. A felszolgáló kihozza a konyháról a telefont, és leméri az egy percet, a vendég ez alatt a nyaki ütőerén pihenteti mutató- és középsőujját; a hatvan másodperc végére érve felkiált: – Tudtam, hogy száz fölé fog menni. Éreztem. Kiesik a szívem. A büdös francért kell ilyen erősre csinálni ezt a nyomorult kávét!