Egyedül ülök a vendéglőben, a barátnőim késnek
Végre kiszabadulsz egy estére a kisgyerekes anya szerepköréből, és erre mi történik?... Ismerős a helyzet? Itt ülök egyedül ebben a sötét bokszban, vállam kint, hajam belőve, a sminkem kifejezetten esti, előttem egy pohár bor. Már a harmadik pasi kérdezi, hogy szabad-e ez a hely, én meg ostobán hebegve válaszolom, hogy nem, mert a barátnőimet várom. Erre persze mindegyik nagyon megvetően néz rám: nyilván azt hiszik, hogy valami pénzes pasasra várok, és azért pattintottam le őket, mert csórónak néznek ki. Villantás helyett Nagyon remélem, hogy most már perceken belül itt lesznek a csajok, mert a bárpultnál az a kopasz is egyre többet pislog errefelé. Mi lenne, ha felvenném a kabátomat? Áh, kizárt, két perc múlva csermelyekben fog rólam lefolyni a szempillaspirál. Gyorsan az étlap mögé bújok, és négyzetcentiméterenként átvizsgálom a „Csirkés cézársaláta” feliratot négy különböző nyelven. Aztán a többi étel nevét is, de a kopasz még mindig errefelé kacsingat. Előveszem a mobilomat és végignézem a gyerekekről készült összes létező fotót, közben nagyon hivatalos képet vágok, mintha üzleti e-mailt olvasnék. Tényleg nem kellett volna bulista szerkóba öltözni egy sima vacsorázós-dumálós estéhez, de mivel az időm nagy részét otthon töltöm farmer-póló-mackófelső trióban, mihelyt alkalom kínálkozik, muszáj kicsípnem magam. Oké, ha teljesen őszinte akarok lenni, akkor egy kicsit villogni is akartam a csajoknak, hogy mennyit fogytam. Az viszont egyáltalán nem szerepelt a tervben, hogy egy órát fognak késni, vagyis villantásról szó nincs (egy sötét bokszban az ember akármekkora hátsón ücsöröghet), unatkozom, és még az embereket se tudom vizslatni, mert azt hiszik, prédára váró örömlány vagyok. Tajtékzom Utálom a késést, a másik ember teljes figyelmen kívül hagyásának tartom. A saját késésemmel sem vagyok másképp: kikészít a tudat, ha valaki rám vár. Gyűlölök magyarázkodni, látni, hogy a másik idegesen toporog a hideg megállóban, ahol a találkozót megbeszéltük. Persze velem is előfordul néha: hirtelen baleset történik az M0-son, az indulás előtti puszinál rám bukik egy fél üvegnyi tápszert a kicsi, útközben megállít a rendőr, hogy ellenőrizze a fluoreszkáló mellényemet satöbbi. Tudom, hogy végletesen gondolkozom az ügyben, már sokan mondták, hogy elnézőbbnek kell lennem embertársaim ezen gyengeségével. Sokat is fejlődtem, most már például nem rágok be, ha valaki késik, de értesít róla. Te hogyan nem késel el? Tippek olvasóinktól: katt a linkre! A három barátnő közül egy eleve egy órával később ígérte magát, ő még időben van. A másik még indulás előtt felhívott, hogy késik. Amikor ő telefonált, eljátszottam a gondolattal, hogy én is késsem, mert a harmadik barátnő nem a pontosság szobra, de nem ment. Miközben otthon ültem teljes menetfelszerelésben és próbáltam késni, egyfolytában azt láttam magam előtt, hogy a csaj ma mégis idejében érkezett, ott ül egyedül és vár, unatkozik. Pont mint én most! Őt nem érdekli? Hirtelen pipás leszek, mert ezt az egy óra tömény unalmat eltölthettem volna például a Férjjel is. Dühös sms-t írok. A válaszul küldött gyenge magyarázkodásból egyértelműen kiderül, hogy a harmadik barátnő elfelejtette a találkozót. Én tajtékzom, a bocsánatkérő sms-ekre nem reagálok. Közben megérkeznek a többiek, szintén a helyhez képest túlságosan kicsípve (naná, hogy sokat fogytak), megnyugtatnak, hogy teljesen igazam van, de ne csináljak ilyen nagy ügyet az esetből. Mivel nem akarom elrontani az estét, túllépek a dolgon, 5 perc múlva már vidáman vihorászom. Búcsúzáskor megbeszéljük a következő alkalmat. Hahahahá! Nem szóltam, de egy órát minimum késni fogok, megleckéztetési céllal. Na jó, egy felet, az is pont elég lesz. Vagy egy negyedet. De akkor tutira gigantikus lebernyeg méretű kockás flanelingben jövök. Nyakig begombolva. Szerző: Kelemen Kata, fotó: Europress, PInterest