A színész születésnapja alkalmából összegyűjtöttük a kedvenc idézeteinket tőle. Matt Damon világéletében totál normálisnak látszott. Egy olyan fickó benyomását kelti, aki tudatosan hozza meg a döntéseit és figyelemmel kíséri a történéseket a világban. Aki tényleg úgy él és gondolkozik, mint egy hétköznapi ember – hát, nagyjából. Ráadásul néha elég okosakat mond, vagyis nem csak a filmjeire érdemes figyelni, hanem az észjárására is. Itt vannak a kedvenc Matt Damon-idézeteink. „A forgatókönyveken, amik eljutnak hozzám, általában rajta van Brad Pitt ujjlenyomata. Vagy Leonardo DiCaprióé." Fotó: Europress „Tényleg nagyon szerencsés vagyok. Képes vagyok teljesen elfeledkezni a celeb énemről. Aztán történik valami, ja persze, mondom. Napok tudnak eltelni New Yorkban úgy, hogy nem találkozom mással a családomon kívül, csak a többi szülővel, akik hozzák-viszik a gyereküket az iskolába, és minden tökéletesen normálisnak látszik. Belépek egy Starbucksba, ahol az emberek tudják, ki vagyok, de mindig ugyanazok a baristák fogadnak, és kiáltozzák a vendégek nevét. Csak egy hely a környékünkön. Egyszóval tudom, hogy kell áltatni magam egészen addig, amíg valami történik." „Nézze, sokkal jobban szeretném, ha a politikusok beszélnének erről [gyerekszegénységről és gyerekkori betegségekről], nem pedig a színészek. De a politikusok nem beszélnek erről." Damon és felesége Cannes-ban, 2013-ban. Fotó: Facebook „Egyetlen munkát sem vállaltam el a pénz miatt." „Kéthetes szabályt alkalmazunk – nem lehetünk két hétnél tovább távol egymástól mint család –, és eddig még sosem volt egy hétnél több. Most épp Vancouverben forgatok egy filmet, és péntek esténként felszállok a gépre, vasárnap pedig visszarepülök, így hajnali fél 2-kor érek vissza Vancouverbe. Utána alszom, majd fél 6-ra megyek dolgozni. Brutális. A jó hír azonban az, hogy a gyerekek pontosan tudják, hogy minden hétvégén otthon vagyok." (forrás: theguardian.com, imdb.com)