„Mami, én téged foglak megesküvőzni!"
A Gebegyerek és Hasipasi sorozatból. A lányok egyformák. Mind ugyanazt akarja. Már egészen fiatalon. A fiúk is egyformák. Mind ugyanazt akarja. Már egészen fiatalon. De az az ugyanaz, amit az összes lány akar, az nem az az ugyanaz, amit az összes fiú akar. Megfigyelésem szerint egy darabig egybevágnak az elképzelések, de valahol a nemi érés táján távolodni kezdenek egymástól a lányok és a fiúk vágyai. --pagebreak-- Az öt és fél éves Maximusz egészen biztosan feleségül fogja venni a mamáját. Ahogy ő mondja: meg fogja esküvőzni. Amikor a most hét és fél éves Kistestűm volt öt körül, határozottan tudta, hogy a mamija után őt is feleségül fogom venni. Jóval korábban, de szintén a nagycsoportos kor táján, Gebegyerek és Hasipasi is feleségül akarta venni az anyukáját. Gebegyerek ma huszonhat, Hasipasi huszonkettő, és persze egyik sem vette el az anyukáját. De mást se. Ellenben tizenéves koruk óta jó néhány csajt hoztak haza bemutatni. Egyiket sem akarták feleségül venni. Egészen mást akartak tőlük. Az apa-fiú sörözéseken pedig kiderült, amit addig is sejtettem, hogy a hazahozott lányokon kívül is akadtak még csajok, akik megadták a fiúknak azt, amit akartak, de nem ütötték meg azt a képzeletbeli mércét, amelyet a bemutatáshoz meg kellett volna ütniük. Általában a túl könnyen levadászhatók jártak így. A taktikusabbakat (erkölcsösebbeket?) előbb-utóbb hazahozták. Bizonyára nem látszott, de kivétel nélkül mindig zavarban voltam, amikor valamelyik ifjú királyfim beállított egy-egy ifjú királylánnyal, majd némi beszélgetés után bevonultak a szobájukba. Nem kellett hallgatózni ahhoz, hogy tudjam, mi történik a kulcsra zárt ajtók mögött. Már akkor is tisztában voltam vele, hogy pár év után eljön ez a pillanat, amikor még együtt építettünk űrmütyürt legóból, vagy különböző autókat tologattunk brümmögve és a kanyarban hangosan csikorogva a képzeletbeli város útjain. Többször eszembe jutott, hogy egyszer majd ebben a szobában más dolog fog megesni, és az ágyon, ami eredetileg az idegen bolygó volt, ahova az űrmütyürök igyekeztek, egy idegen csaj vár majd mondjuk Gebegyerekre, és nem a titokzatos kozmikus kalózok félelmetes csapata. És amikor eljött az első ilyen pillanat, hiába készültem rá, nem tudtam vele mit kezdeni. Megbeszéltük persze mindig, hogy inkább itt, kulturált, emberi körülmények között, mint erdőben, utcán, parkban vagy akárhol, és mégis furcsa volt az egész. És azt is gondoltam, egy csaj szüleinek még sokkolóbb lehet a pillanat, amikor féltett kislányuk már nem csak fejben és nem csak egyedül él nemi életet, hisz íme, hazaállított egy szép, nagyra nőtt hímmel, például a százkilencven centis, hosszú hajú, borostás, nyegle Hasipasival, majd eltűnt vele a lányszobában. A hazahozott lányok egy pár alkalom után bizalmas viszonyba keveredtek a feleségemmel, és beszélgetéseiken kiderült, kivétel nélkül mind azt akarta, illetve azt remélte már alig húszévesen is, hogy a fiaim majd feleségül veszik őket, gyerekeik lesznek, szépek, szép házban, jólétben és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Ezzel szemben nagyfiaim mindig azt mondták, eszük ágában sincs feleségül venni egyiket sem, fiatalok még ehhez, viszont tökre kényelmes, ha van egy fix csaj az életükben, akihez persze nem csak a kényelem okán vonzódnak. Maximusz és Kistestűm még egyet akarnak. Megesküvőzni azt, aki a legfontosabb nekik. Igazuk van. Jó kis játék ez az esküvőzés. Szerző: Jakabffy Csaba, illusztráció: Tipozoo műhely, Pinterest.