A titokzatos gyömbér: szuper receptek

2013. január 20. 8:09, Éva Magazin

Fűszer vagy afrodiziákum? Minden, amit a gyömbérről tudni kell. Nem vitás, hogy a gyömbér kiváló ízesítője ételeknek és italoknak egyaránt, de egyesek úgy tartják, hogy a szerelemben is hatásos: a rómaiak a gyömbéres borra esküdtek, de a bort nem látott Szenegálban ma is vágyfokozónak használják. A nők gyömbérgyökérből fonnak övet férjüknek, majd reménykednek… A gyömbér Indiából ered, a kínai konyha néhány évezrede ismeri. Európában a Római Birodalom bukását követően elfeledkeztek róla, csak a 13. században hozta ismét divatba Marco Polo, aki maga is Kínában ismerkedett meg vele. A középkorban a fűszerkereskedelem egyik kiemelt szereplője lett. Ma Ázsián kívül Dél-Amerikában és Nyugat-Afrikában is termesztik. Leggyakrabban frissen használják, de az angolszász országokban népszerű a kandírozott gyömbér, illetve a gyömbérlekvár is. Delikáteszboltokban ezek már nálunk is kaphatók. Ázsiában árulják püré vagy morzsolókocka formájában, szárítva, szeletelve és porítva is. Markáns, édes-csípős íze jól illik süteményekhez, keleties aromavilágú szószokhoz, mártásokhoz – de hogy ne párologjon el, a főzés végén kell az ételhez adni. Por formájában hamar erőtlenné válik, de frissen hámozva és reszelve egy kiskanálnyi elég, különben kesernyés ízt ad. A reszelt gyömbért érdemes kisebb jégkockatartóban lefagyasztani, így később csak bele kell dobni egy-egy kockát az ételbe. Ínycsiklandó gyömbéres receptekért lapozz! --pagebreak-- Gyömbéres receptek: Gyömbéres süti (gingerbread): Fotó: posterize; FreeDigitalPhotos.net – 12 deka vajat verj habosra 18 deka cukorral és 2-3 tojással; – 25 deka lisztet és egy zacskó sütőport szitálj egy tálba; – adj hozzá egy felkockázott almát, 10 deka durvára vágott diót, két evőkanál kandírozott (vagy frissen reszelt) gyömbért, és keverd a vajas mixhez; – lazítsd 1 deci langyos tejjel, őzgerincformában 180 fokon 50–60 percig süsd. Gyömbérsör: – reszelj le 15 deka barna cukorra egy kábé 20 dekás gyömbérdarabot héjastul; – add hozzá 3 citrom zöldséghámozóval levágott héját, majd a levét is; – keverd el, egy órát hagyd állni, aztán öntsd fel másfél liter szénsavas ásványvízzel, szűrd át egy szitán poharakba, dobj bele néhány jégkockát, és már szürcsölhetitek is… A forralt bor is finomabb, ha a cukor-méz-fahéj-szegfűszeg kombináción felül hozzáadsz egy-egy felkarikázott narancsot és citromot, valamint egy kábé 10 dekás – ujjnyi nagyságú –, meghámozott és szintén felkarikázott gyömbért. A rum szintén édes-kesernyés ízű, abból is belophatsz egy keveset a forralt borba. Thai gyömbéres csirke: – vékonyan csíkozz fel két csirkemellfilét és 5-6 nagy gombafejet; – sózás-borsozás után egy kis konzerv bambuszrügy társaságában nagy lángon pirítsd meg kevés olajon; – locsolj rá két evőkanál frissen facsart lime-levet, pár csöpp sűrű szójaszószt és egy kiskanál frissen reszelt, hámozott gyömbért; – alaposan keverd őket össze, s várj pár percet, hogy a fűszerek átjárják a húst; – basmati rizzsel vagy sült tésztával kínáld. Éva-tippek: Igazi otthoni spa-élmény, ha a fürdővízhez pár csepp gyömbér-illóolajat öntesz, a mellkasodat bekened gyömbér masszázsolajjal, és aromalámpába gyömbéres-fahéjas olajat csöpögtetsz. Elűzi a fejfájást és a rosszkedvet. Szöveg: Marton Levente, Fotó: Europress

Tovább a teljes cikkre...

Keresés