Pócsik Anita az anti-agingről
„Az időt megállítani, a természetet legyőzni nem lehet..." Itt a novemberi szerkesztői levél! Öregszem. Tény. Ennek külső jelei kevésbé zavarnak. Ami igazán aggaszt, az az emlékezőképességem gyengülése. Romlik a memóriám. Arra viszont még határozottan emlékszem, hogy egyre gyakrabban nem emlékszem bizonyos dolgokra. Vagy éppen igen, de rosszul. Egy találkozó időpontjára, egy közös döntés végeredményére, elhangzott mondatokra, ilyesmikre. Szerencsére abba a stádiumba még nem jutottam el, hogy arra kelljen rádöbbennem: elfelejtettem elhozni a gyereket az iskolából. (A férjemmel már előfordult.) Mindig büszke voltam a kiváló memóriámra, lényegében hobbim volt, hogy mindent megjegyezzek, fejben tartasak. Szórakoztatott. Nem akarom ezt a képességemet elveszíteni. Nem akarom, hogy leépüljön. Talán több kókusztejet vagy zöld leveket kéne innom. Amerikában most ez a trend. Néha azzal nyugtatom magam, egyszerűen csak túl sok információ ér nap mint nap, önkéntelenül is szelektál az agyam, nem kell mindjárt betojnom, mert feledékenységem csak ennek a jele és nem az öregedésé. De a helyzet az, hogy öregszem. Mint mindenki. Ez a számunk az öregedésről szól. Mit tegyünk ellene és mit ne? Küzdjünk-e egyáltalán? Én úgy látom, nincs az a tudományos módszer vagy csodaszer, amely felvehetné a versenyt a jó génekkel. És tudom, az időt megállítani, a természetet legyőzni nem lehet, így a legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk öregedésünk tényét és igyekszünk szépen megélni annak minden pillanatát. Ez boldoggá tesz. A boldogság pedig fiatalít. Fotó: Emmer László