Oldal.Info
Találékony anyuka: Berkes Gabriella
Pszichológus és musicalszínész. Van ilyen? Van. A problémák lehetne kicsik, közepesek vagy nagyok, és muszáj kategorizálni őket – vallja Berkes Gabriella pszichológus, musicalszínész. Akkor jut idő az igazán fontos dolgokra, ha rendet teremtünk a hétköznapok káoszában. Évek óta foglalkozol daganatos gyerekekkel, egy ideje mellrákos betegeket is segítesz. És mindig mosolyogsz. Hogy csinálod, mi a titkod? A kilencvenes években Németországban éltünk a családommal. Egy kinti gyermekkórháznak szerveztem jótékonysági koncertet, eközben ismerkedtem meg az ottani gyermekrák alapítvánnyal. Aztán hazaköltöztünk, és itthon is folytattam a munkát. Ma már a gyerekeken kívül daganatos nőkkel is beszélgetek. A pozitív kisugárzásra, a mosolyra talán nekik van a legnagyobb szükségük. Rugalmas, képlékeny, derűs személyiségnek érzem magam, de úgy gondolom, ez genetikai adottság. Megtaláltam és szeretem ezt az elhivatottságot: ez az én utam. Közben elváltál és két kiskamasszal új életet kezdtél. Sok anyuka jár veled egy cipőben... Amikor az ember átlépi a bűvös 40-et és bár saját elhatározásból, de egyedül marad két gyerekkel, rengeteg kérdés felmerül benne. Nagyon is kétségbeestem. Ez volt életem egyik „újratervezése”, amikor a kialakult állapotból másképp kellett kihoznom a legjobbat, mint ahogy korábban megálmodtam. Közösen döntöttünk, s így jó kapcsolatban maradtunk a papával, és mindent meg tudtunk beszélni a gyerekekről. Velük pedig kicsi koruktól kupaktanácsot tartok az ő életüket is érintő nagy változásokról, megvitatjuk a dolgokat, kikérem a véleményüket. A gyerek nem feltétlenül dönthet, mert nem biztos, hogy objektívan lát, de ha megismerjük, hogy mit és hogyan szeretne, akkor ehhez képest mérlegelhetünk. A pszichológusi végzettséged segített a gyereknevelésben? A pubertáskor átvészelésében? Ebben is szerencsésnek mondhatom magam. A lányom tulajdonképpen ötévesen eldöntötte, hogy orvos lesz, a tanulmányi eredményei és az ambíciója töretlenül vitték a célja felé. Ma már 26 éves és orvos. Gyerekgyógyásznak készül, a diplomamunkáját onkológiából írta. A fiam sokáig a sportban képzelte el az életét, de most, 19 évesen, úgy tűnik, a zenében találja meg magát. Jó úton járnak, mindketten rendkívül egészséges világlátású emberek. Nem drámáztam előttük soha, ez az alapelvem. Sosem látták rajtam, ha elbizonytalanodtam vagy kétségbeestem. Egyedül azt éltem meg kudarcnak – mint szülő és mint pszichológus –, hogy a fiam egyik napról a másikra abbahagyta a sportolást. Nagyszerű teniszező volt, de lassabb tempóban növekedett a kortársainál. Rengeteg versenyt nyert, nagy karrier előtt állt, és egyszer csak azt tapasztalta, hogy erőből győzik le őt azok, akiket korábban túlszárnyalt. Nem tudtam neki segíteni, hogy kivárja a természet késleltette fizikai felnőtté válást. Úgy határozott, hogy nem csinálja tovább, és én nem harcoltam vele. A mai napig nem tudom, mi lett volna a jó döntés. KÉT AJÁNDÉK / „Mindkét gyermekem az első fizetéséből ajándék kendővel lepett meg. Az egyiket a fotón viselem, a másik itt látható.” Mit tanácsolsz azoknak az anyáknak, akik néha úgy érzik, túl sok mindent visznek a hátukon? Muszáj kategorizálnunk a problémákat: a kicsikről én nagyvonalúan nem veszek tudomást, megoldódnak majd maguktól. A közepeseket érdemes megosztani egy igazi baráttal. És van olyan döntéshelyzet, válság vagy megtorpanás, amelynek a megoldásához kevés egy baráti beszélgetés: ilyenkor érdemes szakemberhez fordulni. Sajnos sokan még ma is furcsállják, ha valaki pszichológus segítségét kéri, pedig egyetlen hatékony, elemző beszélgetés is elegendő lehet ahhoz, hogy elmozduljunk a holtpontról. A LEMEZEM / „Vukán Györggyel vettük fel ezt a nagyon szép anyagot, melyben a musical és a dzsessz világa ötvöződik (Once upon a dream).” Karitatív munkát végzel, koncerteken lépsz fel, nemrég jelent meg a cédéd, a közönség a Fővárosi Nagycirkusz háziasszonyaként láthat énekelni. Mikor vagy a gyerekeiddel? Hálás vagyok a sorsnak, hogy a mai világban egyre több feladatom van. A cirkuszi munka egy csoda, egy új szerelem az életemben, ami megtalált, mert ez a világ eddig távol állt tőlem. A gyerekeimmel mindig nagyon sokat beszélgettem, s a kevés közös időt most is igyekszünk minél aktívabban eltölteni. A lányom Németországban dolgozik, ritkán jár haza, és ilyenkor – bármilyen fáradt vagyok is – igyekszünk egymásból töltekezni. A fiam most érettségizik, de amíg iskolába járt, én hordtam kocsival. Ez nekem félórányi plusz utat jelentett, neki viszont egy órával korábban kellett volna felkelnie, ha tömegközlekedéssel jár. Ezek a mindennapos, közös utazások tartalmas, beszélgetős együttlétet adtak nekünk még kamaszkorában is – arról nem beszélve, hogy egy gyerek egész napját meghatározza, ahogy a szülője reggel elindítja az iskolába. Másoknak, a gyerekeidnek adsz, segítesz. Neked mi segít? Nagyon tetszik a buddhizmus filozófiája. Amikor csak tehetem, jógázom, ha nagyon feszült vagyok, meditálok és csinálok pár légzőgyakorlatot. Próbálok rendet tartani a fejemben: esténként szeretem gondolatban átfuttatni a napomat, s mint valami szűrőn, kirostálom a vacak dolgokat és megtartom a jó élményeket. Sokat olvasok. Imádok főzni: a gasztronómia a hobbim. Azt vallom, hogy nem muszáj valamihez vagy valakihez kötnünk a boldogságunkat – mindenki megtalálhatja magában azt, ami boldoggá teszi. Szöveg: F. Nagy Ágnes írása, Fotó: Galgóczy Németh Kristóf, smink: Simon Lulu. Éva, 2012. augusztus. Minden jog fenntartva.