Te tudtad, hogy...? Bár a tudósok előtt még rengeteg megfejésre váró titok áll az alvással és az álmokkal kapcsolatban, néhány érdekességre már fény derült. 1. Az alvásmegvonás hamarabb öl, mint az éhezés: élelem nélkül két hetet is ki lehet húzni, míg tíz álomtalan nap egyenlő a biztos halállal. 2. Brit katonák fejlesztették ki előszőr azt a módszert, amelynek segítségével akár 36 órán át is ébren tudtak maradni. Amikor elfáradtak, olyan szemellenzőket vettek fel, amelyek a napkelte fényefektusait szimulálták, így az nem hagyta őket elaludni. 3. Csak olyan arcokról álmodhatunk, akiket láttunk már életünk során – akár emlékszünk rájuk, akár nem. 4. Az emberek 12%-a fekete-fehérben álmodik. Ez a szám a színes tévé feltalálása előtt sokkal magasabb volt. 5. Az álmodás szükségszerű: azok az emberek, akik az állítják, soha nem álmodnak, gyakran valamilyen személyiségzavarban szenvednek. 6. Álmukban a vakok is látnak képeket. Azok az emberek pedig, akik vakon születtek, érzelmekről, szagokról és hangokról álmodnak. 7. Öt perccel az ébredés után az álmok 50%-a kitörlődik az emlékezetből, tíz percen belül pedig már csak álmaink 10%-ára emlékszünk. Szöveg: Ribánszky Ágota, illusztráció: Éva magazin Különböző alvási pózok különböző személyiségről árulnak - szeretnéd tudni, te melyik csoportba tartozol? Nézd meg az Éva Tumblr blogján!