Belföldi hírek - Friss hírek

csütörtök
14:21
Megszólalt az unokatestvér, aki végignézte, ahogy horgásztóba fullad a csónakkal felboruló 16 éves Laci – "Kétszer feljött, majd meghalt szegény" (Blikk)
Szörnyű tragédia történt a Nógrád megyei Cered határában szerda délután: egy 16 éves fiatalember fulladt meg, miután csónakkal felborultak az egyik helyi horgásztóban. Ahogy a társai, úgy Cs. Lacika sem tudott úszni, neki azonban szerencséje sem volt, így nem juthatott ki időben a partra. A Blikk az áldozat túlélő unokatestvérével rekonstruálta a t
csütörtök
14:15
Nyomozás indult a Dj Oti-buli miatt: felvételeket foglalt le a rendőrség (Blikk)
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya, miután az augusztus 8-i DJ Oti-bulin több résztvevő is jelezte, hogy rosszul lett. A nyomozók augusztus szerdán felvételeket foglaltak le, illetve igazságügyi toxikológus szakértőt rendeltek ki.
csütörtök
14:09
Drágul a búza, összeomlott a kukoricatermés (Demokrata)
Magyarország az uniós gabonaválság frontvonalába került.
csütörtök
14:03
Baka András már a hivatalba lépése előtt megbukhat (Demokrata)
Akár Baka András hivatalba lépését is megakadályozhatja az Alkotmánybíróság döntése.
csütörtök
13:57
Lesújtó dolgokat mondott Bús Balázs élettársa arról, hogy párja milyen körülmények között él a börtönben (Infostart)
Június 23-án tartóztatták le Bús Balázst, Óbuda volt polgármesterét és a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökét. Azóta a szegedi Csillag börtön előzetes letartóztatási részlegén, különleges felügyelet alatt tartják fogva.
csütörtök
13:45
Jogsértő volt Rogánék vakcinainfós propagandája (Telex)
A TASZ által képviselt perben immár jogerős döntést hozott az Ítélőtábla. A jogvédő szervezet szerint az adatbázist is törölni kell.
csütörtök
13:45
Keményen odacsaptak Kaminski Fannynak: "ki a franc keres Magyarországon havonta 93 millió forintot?" (ATV)
A Fidesz szerint politikai okokból támadják Kaminski Fannyt, Szabó Tímea egészen másképp látja a helyzetet, kemény hangvételű írásban fejtette ki véleményét.
csütörtök
13:39
Alig 5 fokot mértek csütörtök hajnalban Magyarországon (SzMo)
Csütörtök hajnalban Nyírtasson mindössze 5,6, Zabarban pedig 6,1 Celsius-fokot regisztrált a HungaroMet. Bár az értékek szokatlanul alacsonyak, a 2016-ban mért 4 fokos napi hidegrekord nem forgott veszélyben.
csütörtök
13:33
Mégsem lesz a fideszes propagandistából kommunikációs vezető a Pécsi Tudományegyetemen (Telex)
Fülöp Zoltánt, az Új Dunántúli Napló volt főszerkesztőjét középvezetőként foglalkoztatta volna az intézmény, de meggondolták magukat.
csütörtök
13:33
Sokkal nagyobb béremelés kellene? De ilyen gazdasági pálya mellett? – Érvek pro és kontra (Infostart)
Elkezdődtek a jövő évi minimálbér-tárgyalások. A munkaadói oldal szerint a minimális GDP-növekedés mellett nem lesz tartható a még korábban kialkudott 14 százalékos minimálbéremelés, míg a szakszervezetek szerint a célnak annak kellene lennie, hogy a minimálbér elérje a bruttó átlagkereset 50 százalékát.
csütörtök
13:21
Kizárták a frakcióból a fideszes önkormányzati képviselőt, miután a neve felmerült a Király Nóra-féle szervezetek ügyében (Telex)
Az újbudai Fidesz szerint Balogh Péter potenciális érintettsége ronthatja a közösség hitelességét.
csütörtök
13:21
Az egyetem meggondolta magát, mégsem ejtőernyőzhet át hozzájuk a Mediaworks megyei főpropagandistája (444.hu)
Fülöp Zoltánt mégsem veszi fel főkommunikációsnak a PTE.
csütörtök
13:09
"Pipacsmezőként virítottak a mikuláscsomagok" – tényleg ráhajtanak a feledékeny autósokra a szombati munkanapokon? (Telex)
Ilyenkor mindig megugrik a parkolási bírságok száma. Megkérdeztük a kerületeket, hogy azért van-e a kiugrás, mert ilyenkor a nagyobb bevétel reményében fokozzák az ellenőrzést.
csütörtök
13:03
Drámai fotók – kéz a kézben kerestek egy kisfiút a Balatonban, idegőrlő percek után épségben találták meg (ATV)
Az egyik kommentelő beszámolt a keresés feszült pillanatairól, mindenki az összefogást emelte ki.
csütörtök
12:51
Megszólaltak a paksi fenékküszöbről a természetvédők (Infostart)
A paksi atomerőmű hűtővízellátásának biztosítására tervezett fenékküszöb gyors megoldást jelenthet az alacsony vízállás problémájára, ugyanakkor a részletes tervek ismerete nélkül nem lehet megítélni, hogy ez hogyan oldja meg a Duna medrének évtizedek óta tartó mélyülését – mondta Gruber Tamás, a WWF Magyarország szakértője.
csütörtök
12:33
Rászoruló gyerekek felzárkóztatására gyűjt pénzt az Ökumenikus Segélyszervezet (Demokrata)
Iskolakezdés együtt! címmel indított adománygyűjtést a szervezet.
csütörtök
12:33
Fotógaléria: Magyar Péter szerint három évtizede nem látott építkezés zajlik Pakson (SzMo)
A Paksi Atomerőműnél a honvédség részvételével indult meg a Duna medrének átalakítása a hűtés biztosításáért. A kormány szerint a beavatkozás elengedhetetlen az ország energiaellátásának fenntartásához.
csütörtök
12:33
Továbbra is esélyes, hogy lesz egy újabb munkaszüneti nap, már 2026-tól – ettől a döntéstől függ (Blikk)
Már 2026-ban munkaszüneti nappá válhat december 24-e Magyarországon, és ehhez nem lenne szükség sem népszavazásra, sem kétharmados parlamenti döntésre. A Munkástanácsok Országos Szövetsége és az Egyenlő.hu júliusban nyújtott be törvénymódosítási javaslatot a Szociális és Családügyi Minisztériumnak. Ha az indítványt ősszel elfogadják, a szenteste mu
csütörtök
12:27
Még mindig nyomoz a rendőrség a Szigeten történt rosszullétek miatt (Telex)
A nyomozást vasárnap rendelték el, azóta tanúkat hallgattak ki, mintákat vettek, és felvételeket foglaltak le, amiket most elemeznek.
csütörtök
12:15
Megérkezett a honvédség Paksra, fotókon a rohamtempóban induló munkálatok (ATV)
Magyar Péter tájékoztatása szerint megfeszített tempóban zajlik a munka, az első bárka beállítása már folyamatban van.

Kereső

Keresés a weben, katalógusban, hírkereső, játékkereső: