Több embernek is feltűnt, hogy különös dolgokat művel a levegőben egy nagy utasszállító gép. A magasságát többször is erőteljesen változtatva a Dél-Dunántúl felett körözött. Mi történt?
A Ferencváros szurkolóinak egy csoportját támadás érte a lengyelországi Zabrzében a Górnik Zabrze elleni mérkőzés előtt. A külügyminiszter közlése szerint a kihallgatott magyar állampolgárok közül senki sem tett feljelentést az ügyben.
A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák ta
A miniszterelnök szerint aki azt állítja, hónapokra előre lehetett látni a helyzetet, "az lódít, vagy inkább hazudik". A Duna újra apad, két turbina üzemel jelenleg.
A Tisza Párt alelnöke egy Facebook-posztban fektette le a NER-telenítés elveit. Szerinte a cél a jogállami eljárás, így a volt kormányközeli cégek sem zárhatók ki automatikusan a közbeszerzésekből.
Több mint 6 milliárd forint a becsült költsége annak a vízalatti gátnak és csatlakozó fejlesztéseknek, amely a jövőben a Paksi Atomerőmű biztonságos vízellátását garantálják - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki kormánytájékoztatón. Az előkészítő munkálatok már javában zajlanak, a felvonulási területek és a depók készen állnak. A
A PTE korábban belső kiválasztási folyamatról tájékoztatott, amelynek végén Fülöp Zoltán mellett döntöttek, nyílt pályázatról akkor nem esett szó. Az egyetem most az átláthatóságra és a munkakör iránti jelentős érdeklődésre hivatkozik.
Megerősítette az afrikai sertéspestis (ASP) vírus jelenlétét két, Baranya vármegyei házisertés-állományban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma. A drávafoki és okorági telepeken egyaránt az általános tünetek alapján merült fel a betegség gyanúja. Az újabb kitörések miatt a sertéstartók részéről fokozott óvatosság és a járványvé
5 millió euróból, vagyis mai árfolyamon számítva mintegy 1,8 milliárd forintból zajlik a Békés Vármegyei Központi Kórház Klinikai Onkológiai és Sugárterápiás Centrumának fejlesztése. A teljes körű beruházás révén a betegek ellátását szolgáló, jelentős eszközbeszerzésre kerül sor, mely jelentős előrelépést hoz a diagnosztika területén. A látványt il
Az Ítélőtábla jogerősen kimondta, hogy az előző kormány politikai célokra használta a vakcinaregisztrációs adatbázist. A döntés értelmében a több millió e-mail címet tartalmazó listát haladéktalanul törölni kell.
Földi úton történő szúnyoggyérítésre készülnek Gyulán. A kezelés pontos időpontja: 2026. augusztus 17. napján, napnyugta utáni órákban. Pótnapok: 2026. augusztus 18-19. napjai, ugyanebben az időben. Alkalmazott készítmény: szúnyogDeltasect PR 1,2 ULV szúnyogirtó folyadék, vagy Deltasect PR 20 ULV szúnyogirtó koncentrátum, előírás szerint hígításban
Szörnyű tragédia történt a Nógrád megyei Cered határában szerda délután: egy 16 éves fiatalember fulladt meg, miután csónakkal felborultak az egyik helyi horgásztóban. Ahogy a társai, úgy Cs. Lacika sem tudott úszni, neki azonban szerencséje sem volt, így nem juthatott ki időben a partra. A Blikk az áldozat túlélő unokatestvérével rekonstruálta a t
Nyomozást indított a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya, miután az augusztus 8-i DJ Oti-bulin több résztvevő is jelezte, hogy rosszul lett. A nyomozók augusztus szerdán felvételeket foglaltak le, illetve igazságügyi toxikológus szakértőt rendeltek ki.