2,0 literes, négyhengeres turbómotorral és R-Line felszereltséggel vallatták a legújabb Volkswagen Golfot a német autópálya sebességkorlátozás nélküli szakaszán.
18 év kutatás és fejlesztés után a Bridgestone fontos lépést tesz a mobilitás jövője felé azzal, hogy bemutatja AirFree abroncsainak első valódi alkalmazását és ezzel azt ígéri, hogy megszünteti az autósok egyik leggyakoribb problémáját: a defekteket. Az AirFree projekt közel két évtizede született azzal a céllal, hogy olyan gumiabroncsot fejlessze
Egyre több portugál gálya sodródik Spanyolország északi partvidékére, ezért több baszkföldi és kantábriai strandon is korlátozták a fürdőzést. A medúzára emlékeztető tengeri élőlény csípése rendkívül fájdalmas lehet, a hatóságok pedig azt is megosztották, mit tegyünk, ha véletlenül érintkezésbe kerülünk egy példánnyal.
Ami elromlhat, az el is romlik Nem feleltelenül szeretem ezt az elcsépelt mondást, de persze van benne igazság. A gond az, hogy amíg gyerekként lerobbantunk a Simsonnal, az esetek nagy részében az üzemanyag ellátási, vagy gyújtás problémát fél óra alatt nagyjából bárki elháríthatta. Kicsit később jöttek a szoci, majd nyugati autós élmények, ahol ta
Szeptemberben jubileumi, ötödik alkalommal rajtol el a Balkan Rally, az a magyar alapítású autós kalandtúra, amely néhány év alatt egy baráti kezdeményezésből nemzetközi résztvevőket vonzó eseménnyé nőtte ki magát. Az idei mezőnyben már kilenc ország indulói sorakoznak fel a rajtnál.
Az eredeti MINI JCW tartozékok még sportosabb és minden korábbinál egyedibb köntösbe öltöztetik az Indigo Sunset Blue karosszériafényezést viselő, háromajtós MINI John Cooper Works modellt. A kompakt élsportoló motorsportos karakterét látványos aerodinamikai részletek, szénszálból készült elemek és prémium minőségű MINI kiegészítők emelik új szintr
A Svájc közepén magasodó, jellegzetes piramis alakjáról ismert Niesen-hegy csodás panorámája mellett egy különleges rekorddal is büszkélkedhet. Oldalában fut a világ leghosszabb, több mint 11 ezer fokból álló lépcsősora. Az építmény a siklóvasút nyomvonalával párhuzamosan halad, és nyaranta egy különleges sportesemény miatt kerül a figyelem középpo
A fesztivál idején a szokásosnál sűrűbben, sőt éjszaka is jár a H5-ös HÉV. A Liszt Ferenc repülőtérről az Óbudai-szigetre augusztus 10-15. között transzferjárat közlekedik. A buszok augusztus 15-én és 16-án az ellenkező irányba, az Óbudai-szigetről a repülőtérre szállítják majd az utasokat. A nagykörúti 6-os villamos a rendezvény ideje alatt minden
Azt írták, a tetejére borult autóból kiszakadt az akkumulátor és a járműből szivárog az üzemanyag, amit a tűzoltók egy edényben felfogtak. Az autóban ketten utaztak, mindketten kiszálltak a kocsiból, mentő érkezett hozzájuk. Az Útinform közlése szerint a baleset környékén a nézelődők miatt szakaszos torlódás alakult ki. Van baj máshol is, az M5-ös
Az elektromos rollerrel történt baleseteket a legtöbbször azzal magyarázzák, hogy a fiatalok sisak nélkül, figyelmetlenül száguldoznak. Ennek komoly alapja van, hiszen csak kevés rolleres visel fejvédőt, és a nagy sebesség is növeli a kockázatot. Ám a történetnek van egy kevésbé ismert, de lényeges része: magának a rollernek a felépítése, amely kom
Bár egyesek nem feltétlenül gondolnak a Ford Explorerre "örök" autóként, úgy tűnik, hogy sok tulajdonos mégis így gondol rá. Az American Trucks új felmérése szerint – amely 1005 amerikai járműtulajdonostól gyűjtött adatokon alapul – a Ford Explorer a tizedik helyen végzett az örök autók, azaz olyan járművek listáján, amelyeket a tulajdonosok soha
A BYD tulajdonú Yangwang U8L modellje eddig sem számított visszafogott autónak, most pedig egy még fényűzőbb, négyszemélyes változat is érkezett belőle.
A dunelleni (New Jersey állam) rendőrkapitányság adta hírül rekord büntetését: 74 bírságot szabtak ki és 12 szabálysértési eljárást indítottak, egyetlen poszton, a városka központjában, egyetlen nap alatt. A szabálysértők lefülelése ilyen mértékben úgy valósulhatott meg, hogy a rend őrei eredeti ötlettel álltak elő: egyik munkatársuk "fának öltözö