Grace Van Patten neve ma már egyet jelent a természetes szépséggel, a letisztult eleganciával és azzal a ritka kisugárzással, amely egyszerre törékeny és magabiztos. A fiatal színésznő nem harsány botrányokkal, hanem tehetségével és megjelenésével hódította meg a világot.

Szaúd-Arábia a világ egyik legérdekesebb új úti célja, amely most került igazán a nemzetközi turizmus térképére. Hosszú évtizedekig elsősorban zárt, nehezen megközelíthető ország volt – mára azonban gyors tempóban nyit a látogatók felé, látványos beruházásokkal, korszerű infrastruktúrával és olyan történelmi helyszínekkel, amelyek sokáig elérhetetl
A Jewish Chronicle-nek nyilatkozó Shaul Kelner szociológus szerint az anticionizmus nem Izraelre adott reakció, hanem önálló politikai mozgalom. Shaul Kelner húsz éve tanít zsidó tanulmányokat és szociológiát a nashville-i Vanderbilt Egyetemen. Amikor azt tapasztalta, hogy az anticionizmus …
29-21-es győzelemmel kezdte meg Európa-bajnoki szereplését a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely Lengyelország ellen úgy győzött nyolc góllal, hogy a végjátékban sikerült elhúznia igazán ellenfelétől. Palasics Kristóf szenzációsan védett, négyből négy hetest is kifogott. Papíron esélyesebbnek számított a magyar válogatott, főleg annak ismereté
Ma egy különleges napra ébredtünk, ahol az univerzum energiái erőteljesen hatnak ránk ???? A mai nap során Gábriel Arkangyal bölcsessége és védelme segít minket a belső utazásunkban Érdemes felfedezni a...
A magyar férfi kézilabda-válogatott 29-21-re legyőzte Lengyelországot az Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Kristianstadban. A magyarok - akiknek a legjobb nyolc közé kerülés