A magyar kormány az uniós forrásokhoz való hozzáférés minden feltételét teljesítette – írta az európai uniós ügyekért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán. Bóka János hozzátette: "a Magyarországnak és a magyar embereknek járó forrásokat Brüsszel politikai okokból akarja elvenni tőlünk". De mindaddig, amíg Magyarországnak nemzeti és szuverén
Az amerikai katonai fellebbezési bíróság elutasította Lloyd Austin védelmi miniszter döntését, amivel még nyáron megsemmisítette a 2001. szeptember 11-i egyesült államokbeli terrortámadások értelmi szerzőjének tartott Háled Sejk Mohamed és két társának vádalkuját.
A dokumentumban felsorolt földterületek jelentős részének helyrajzi száma megegyezik azokkal, melyekről az Átlátszó egy hónapja írta meg, hogy a Samsung kinézte őket magának.
Peres úton sem sikerült elérnie Romániában a félbeszakított elnökválasztás eredményének érvényesítését a november 24-i voksoláson legtöbb szavazatot szerző Calin Georgescu volt független elnökjelöltnek: a bukaresti táblabíróság kedden elutasította a központi választási bizottság (BEC) döntése ellen benyújtott keresetét. A romániai bírósági portálon
Az intézményes piaci szereplők továbbra is Londont tartják a világ vezető technológiai szolgáltatási központjának. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group tizedik alkalommal kiadott ranglistája - Smart Centres Index (SCI) - 77 globális kereskedelmi központot rangsorol annak alapján, hogy a vizsgált városok mily
2-3 éjszakára szól a legtöbb szilveszterre időzített utazás a Szallas.hu adatai szerint. Az újévi foglalások 62 százalékánál 100 000 forint alatt költöttek szállásra a kikapcsolódni vágyók. 28 százalékánál pedig wellness-szálláshelyet választottak.
A beteg gyerekek figyelmét a műtét előtt lekötik, játszanak velük, a szülőket vigasztalják, ha kell. Húsz év alatt több tízmillió forintnyi fejlesztést hozott a Lurkó Alapítvány a győri kórháznak. Idő kellett, de az orvosszakma is elfogadta a civilek jelenlétét és segítségét a kórház falain belül.
Elismerte újévi beszédében Emmanuel Macron francia elnök kedden, hogy téves döntés volt júniusban előrehozott választásokat kiírni, mert ez csak tovább növelte a belpolitikai bizonytalanságot.