Ha minden terv szerint alakul, az Amerikai Egyesült Államok lesz a 11. ország a világon, melynek az állampolgárai igényelhetnek majd ilyen speciális úti okmányokat.
A reggeli a nap legfontosabb étkezése - kutatások szerint azok, akik kihagyják, sokkal hajlamosabbak arra, hogy a nap folyamán több kalóriát vegyenek magukhoz.
A számladatok lekérdezhetővé tételének – vagyis a könyvelés és az áfabevallás automatizálása irányába tett óriási lépés – egy éves évfordulója kapcsán az Sdsys Zrt. egy online szakmai beszélgetést szervezett a tapasztalatokról. Czöndör Szabolcsot, a NAV Kavig Informatikai és Transzferár Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetőjét, Mizsányi Attilát, a
Tavaly kutatók újabb három, egyenként 10 kilométeres átmérőjű felszín alatti tavat fedeztek fel a Mars déli pólusánál, ami azt jelenti, hogy sokkal több víz rejtőzik a vörös bolygó felszíne alatt, mint azt hitték.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. egy ezer fős, reprezentatív mintán vizsgálta a koronavírus járvány-helyzet miatti korlátozások alatt távmunkában dolgozók véleményét arról, hogy várhatóan milyen formában folytathatják a közeljövőben a munkát. A felmérés szerint az összes munkavállaló 16, míg a szellemi munkát végzők 20%-a dolgozott távmunkában 2021 májusá
A brit belügyminisztérium pénteki ismertetése szerint több mint hatmillió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok a határidő szerdai lejártáig.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Hitelprogram Hajrá! (NHP Hajrá!) programja az egyik legfontosabb válságkezelő eszköz volt a koronavírus-járvánnyal összefüggésben.
Kata életútja lépésről lépésre világít rá azokra a munkahelyi és magánéleti helyzetekre, amikor egy női munkavállaló szakmai előmenetele hátrányosabb irányt vesz, mint férfi munkatársaié. Kata egy kitalált személy, mégis bármelyik női munkavállaló lehetne, története alapját valós példák, kutatások és tanulmányok adják. Most tapasztalatain keresztül
Kiváló teljesítményt hoz az utóbbi napokban az Adidas, a 300.00 eurós ellenállási szint áttörése komoly fegyvertény volt, ami új lendületet adhat a bikának. Valószínűleg érkezik az emelkedés után némi korrekció, de hosszabb távon inkább az ár növekedését valószínűsíteném. Támasz: 300.00 eurós szint CCI(14) indikátor: vételi szint RSI(14) indikátor:
A dollár erősödött a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutattak a dollárral és euróval szemben. A meglepő adat azonban fordulatot hozott, amiből a forint is profitált délután.
Július elsején pontosan két éve indult el a babaváró hitel, mely legfeljebb 10 millió forint kamattámogatott kölcsön igénylését teszi lehetővé a fiatal házaspárok számára. A kezdeti nagy érdeklődés néhány hónap alatt alábbhagyott, a folyósítás viszont azóta is átlagosan havi 50 milliárd forint körül alakul - a keresletet a koronavírus-járvány sem t
Kritikus helyzetben a részvény árfolyama, hiszen ha a következő napokban áttöri a jelenlegi támaszszintet a grafikon, akkor megnyílik a medve előtt a szabad út. Biztató a tegnapi zöld gyertya, de még korántsem múlt el az Allianz részvényei fölül a medvedominancia fenyegető réme. Támasz: 209.00 eurós szint CCI(14) indikátor: eladási szint RSI(14) in
Nem sikerültek túl jól a Daimler utóbbi napjai: az EMA(50)-es mozgóátlag alá szorult a grafikon, ez pedig nem kedvező a közeljövőbeli emelkedés esélyeire nézve. A 71.00 eurós támaszig egyelőre szabad út látszik a medve előtt, valószínűnek tartom, hogy egy váratlan, külső impulzusból fakadó fordulat kell ahhoz, hogy felfelé induljon a következő napo
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy 2023-ig jogszabályt javasol a tenyészállatok ketrecben tartásának fokozatos megszüntetéséről, majd betiltásáról.
Két hét múlva megnyílik a lehetőség bizonyos vállalkozások, így többek között pénzügyi intézmények, biztosítók vagy befektetési vállalkozások számára, hogy a már eddig is létező Munkavállalói Résztulajdonosi Programok (MRP) mellett Különleges Munkavállalói Résztulajdonosi Programokat (KMRP) indítsanak. Az új jogszabály több ponton is eltér az érvén
A külgazdasági- és külügyminiszter sajtótájékoztatón mondta el, hogy a törzs már letette első javaslatait a kormányzat asztalára, ebből hatot elfogadtak. Emellett ma újabb javaslatokat terjesztenek elő, amelyek a beruházások megkönnyítését célozzák.
Az új alkalmazásoknak köszönhetően a Steyr tulajdonosok hatékonyabban szervezhetik munkáikat, növelve a termelékenységet, időt és energiát megspórolva.
Robbanás történt pénteken Románia legnagyobb kőolajfinomítójában a fekete-tenger parti Navodari településen levő Petromidiánál, a baleset következtében egy személy életét vesztette, öten megsérültek.
Strand 5 elnevezéssel újabb strandfejlesztési program indul Magyarországon a hárommilliárd forint keretösszegű pályázati forrásból élővizes és élővíz melletti, szabad- vagy fizetős strandok megújítását támogatják.- jelentette be a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója csütörtökön Nyíregyházán. A program célja az, hogy 2030-ig minden ma
Egy kormányhatározat alapján 15 év után kártérítést kap a 2006-os Kossuth téri tömegoszlatás áldozatainak utolsó olyan csoportja, amely még nem részesült kárpótlásban.
Agykontroll, zombi hangyák, rovartestből kinövő gomba… Horror filmbe illő elemeknek tűnhetnek, pedig csak egy parazita gombáról van szó, amely hangyákat támad meg, hogy rajtuk keresztül terjessze el spóráit.
Az afrikai sertéspestis és a világjárvány megmutatta, hogy az élelmiszerpiacon is egyre inkább a globális trendek érvényesülnek. A világ figyelme Kínára szegeződik, az ottani változások hatásai Magyarországon is érezhetőek, és nem csak a sertéshús árában.
Fontos bejelentéseket tehetünk ma közösen - kezdte Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a Gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs pénteki ülését követően, Parragh László kamarai elnök társaságában.
Emberi joggá emelnék a magzati élet kioltását. Hölvényi György, a KDNP EP-képviselője szerint a jelentés elfogadásával az Európai Parlament az élet ellen fordult.
Az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom alelnöke szerint a rendszerváltás geopolitikai érdek volt. Leszögezte: mint „vegytiszta” baloldali párt, a céljuk a szocializmus, ami „csak a javak egyenlő elosztását jelentő, oly módon, hogy mindenki jól éljen”. Szanyi Tibor szerint egyébként reális célkitűzés számukra az 5 százalékos támogatottsági kü
Kifogták az év vélhetően legnagyobb busáját Ráckevén. Bakonyi Balázs másfél órán át keresztül küzdött a 138 centiméteres, 68 kilogrammos állattal, akit végül sikerült szákba terelnie.
Egy blogposztban jelentette be Brian Armstrong, hogy a Coinbase a Google és az Apple mintájára létrehozza a saját alkalmazás boltját. Ebben a boltban kritpopénzes, decentralizált alkalmazások lesznek elérhetőek. Az Apple sem akart minden létező alkalmazást megépíteni az iPhone-ra, hanem lehetőséget…
Közel 300 millió forintos közbeszerzést nyert el a Delta Technologies. Ez két napon belül már a második nagyértékű közbeszerzés, amelyen a vállalatot nyertesként hirdették ki.