Az Európai Unió állam- és kormányfői megállapodtak abban, hogy összehangolják és megerősítik a tagországok közötti strukturális katonai együttműködést - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben csütörtökön a kétnapos csúcstalálkozó első napját követő sajtótájékoztatón.
Az informatikai szektor nemzetközi versenyképességének növelése érdekében szervezi meg a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) Magyarország első, kizárólag IT és IKT vállalkozások igényeire szabott exportképzési programját 2017 őszén.
- Terrorizálhatták az ovisokat az egyik fővárosi óvodában. A szülők - akik az RTL Klub kamerái előtt beszéltek - azt állítják, hogy fizikailag és lelkileg egyaránt bántalmazták a gyerekeket az óvónők.
Történelmi lépés az Európai Unió védelmi dimenziójának megerősítése, amelyről az uniós vezetők találkozóján döntés született – jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a csütörtöki brüsszeli állam- és kormányfői ülés első szakaszát lezáró sajtótájékoztatón.
Várhatóan 2020-ra beindulhatnak az első kereskedelmi 5G hálózatok, az ötödik generációs mobilhálózatok kutatás-fejlesztési, szabványosítási, és kivitelezési folyamata jóval rövidebb időt vesz igénybe, mint a 3G vagy a 4G bevezetése - mondta Vörös Zsolt, a Huawei Technologies Hungary vezeték nélküli hálózatok fejlesztéséért felelős igazgatója sajtót
Az Európai Unió állam- és kormányfői megállapodtak abban, hogy összehangolják és megerősítik a tagországok közötti strukturális katonai együttműködést - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben...
Ha rendesen tolod az edzőteremben a súlyok emelgetését, vagy éppen a felnőtt játszótéren, vagyis az úgynevezett street workout pályán izzadod magad izmossá, akkor te már az út felénél jársz. A másik felét viszont a konyhádban kell megtenned. Segítünk, hogy ne tedd tönkre a kemény munkádat buta étkezésekkel.
Katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította és a víz adagolását rendelte el az olasz kormány Parma és Piacenza városok térségében a szárazság okozta vízhiány miatt.
Öt év alatt 51-ről 39 százalékra csökkent azon oroszok aránya, akik politikai bűncselekménynek tartják a sztálini megtorlásokat - derült ki a független Levada-központnak a Vedomosztyi című napilap keddi számában ismertetett felméréséből.
Több mint húsz ház vált lakhatatlanná a tegnapi vihar után a Borsod megyei Megyaszón. Van olyan ház, amelynek elvitte a tetejét az orkánerejű szél. A jégeső pedig szinte minden házat megrongált a településen. Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős, mert a vihar a mezőgazdaságban is károkat okozott. Részletek a videóban.
Egyre durvább a kánikula, a forróság miatt már egy közleményben is figyelmeztette a munkaadókat a Nemzetgazdasági Minisztérium: vigyázzanak a forróságban dolgozókra!
Történelmi lépés az Európai Unió védelmi dimenziójának erősítése, amelyről az uniós állam- és kormányfők csütörtöki csúcstalálkozóján döntés született - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke a brüsszeli ülés első szakaszát lezáró sajtótájéko
Ron Howard veszi át a Han Solo-film rendezését az után, hogy a londoni Pinewood Stúdióban forgó film két rendezője, Phil Lord és Christopher Miller váratlanul távozott - jelentette be csütörtökön a Lucasfilm.
Magyarország V4-es soros elnökségének alkalmából a magyar vezérkari főnök átvette lengyel kollégájától a V4-elnökséghez kapcsolódó katonai együttműködés irányítását.
Az FHB közzétette a Takarékbank nyilvános vételi ajánlatát, nem sokkal azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank jóváhagyta azt. 2017.06.22 08:37 Jóváhagyta az MNB: 533 forintot adnak az FHB-részvényekért A cég közleménye alapján a nyilvános...
Elkötelezett a magyar piac mellett az Asahi Group, a Dreher Sörgyárak új japán tulajdonosa - mondta Paolo Lanzarotti, az Asahi Breweries Europe Ltd. vezérigazgatója a vállalat sajtótájékoztatóján csütörtökön, Pilsenben (Plzen), Csehországban.
Június első napjaiban már néhány kósza példány felbukkant a Maroson, azóta egyre több a kérész ott és a Tiszán is. A dunai kérészek „virágzására” augusztus közepéig kell várni.
A hőség mellett viharos széllel, többfelé jégesővel kísért heves zivatarokra is készülni kell a hétvégén. A különböző veszélyes időjárási jelenségek miatt péntekre az egész országra figyelmeztetéseket adtak ki.
„A populisták és a liberálisok nemzetközi szembenállását mutatja kicsiben a magyar kormány CEU elleni támadása” – véli Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író.
A Trendközelben adásában megismerkedhetünk többek között a 2017-es fesztiválszezon legdögösebb frizuráival, szó lesz arról, hogy milyen színek és minták népszerűek idén a nyári plus size ruhadarabok esetében, valamint a legkeresettebb eljegyzési gyűrűket is szemügyre vehetjük.
Csütörtök délig közel 600 meteorológiai kárbejelentés érkezett az Aegon Magyarországhoz a szerda esti viharokat követően. A piacvezető lakásbiztosító szerint a becsült kárösszeg 170 millió forint körül alakul.
Az abetalipoproteinemia a zsíranyagcsere egy ritka, (autoszomális recesszív módon) öröklődő zavara. Az érintett személyek neurológiai hanyatláson mennek keresztül, a fokozódó izomgyengeség miatt mindinkább nehézzé válik számukra a járás. Ezen kívül jellegzetes eltérések mutatkoznak a vérképükben: kevesebb és abnormális alakú vörösvértestjük képződi
Eddig nincsenek nagy mozgások az amerikai részvénypiacokon: a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is minimális, 0,2-0,3% körüli pluszban tartózkodik.Kicsit tovább emelkedtek az indexek 2017.06.22 20:08Minimális pluszban az amerikai indexek 2017.06.22...
Balog Zoltán azt mondta: csupán választási lehetőséget adna az édesanyáknak a tervezet. Az általunk megkérdezett szülészorvos szerint nagyon fontos, hogy a lehetőséggel együtt rendelkezésre álljon egy felkészült védőnői és gyermekorvosi háttér. További részletek a videóban.
Megtorpant a sárga csekkek arányának visszaszorulása – állapította meg több mint 600 ezer hiteltörlesztés vizsgálata alapján az egyik követeléskezelő. Tízből újra több mint hatan választják a postai befizetést.