Michelle Yeoh az Instagramon fejezte ki szívfájdalmát a Netflix azon döntése miatt, hogy a sorozat kritikai elismerése és a méltatott alakítása ellenére elkaszálta A Sun-fivéreket.
A Dűnét, Frank Herbert felülmúlhatatlan sci-fi klasszikusát hosszú időn keresztül megfilmesíthetetlennek tartották. Megannyi kudarcba fulladt próbálkozás után 2021-ben a Dűne mégis esélyt kapott egy, a regény monumentalitásához és zsenijéhez fogható adaptációra. A Denis Villeneuve által levezényelt első fejezet impozáns felvezetése volt a roppant D
A Cracked is megpróbálja kivenni a maga részét a Dűne: Második rész körüli felhajtásból, elkésítették ugyanis az első rész pár ezer forintos paródiáját.
A The Idea of You című film előzetesében Anne Hathaway (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) és Nicholas Galitzine olyan karaktereket alakítanak, akik intenzív románcban bonyolódnak a Coachellán.
Nem kérdés, hogy Johannes Roberts rendező nagy fába vágta fejszéjét A kaptár: Raccoon City visszavár elkészítésével, amely most a Netflixen tér vissza.
A szuperhős filmekkel mára már Dunát lehet rekeszteni, így nem könnyű újabb fogást találni a műfajon. Szerencsére A rendkívüli című sorozat méltó a nevére, sőt a szuperképességek felvonultatása mellett még vicces is. A történet egy olyan nőről szól, aki minden különleges képességét elveszti egy, a természetfeletti uralta világban.
A SkyShowtime áprilisban is elhozza a világ legnagyobb stúdióinak alkotásait, olyan sorozatpremierekkel, mint a Boat Story vagy a Star Trek: Discovery. Filmekben sem lesz hiány, hiszen például a Bazi nagy görög lagzi 3 is megérkezik a streaming szolgáltató kínálatába. Mutatjuk az 5 kiemelt tartalmat idelent.
Április 18-án kerül a magyar mozikba az Oscar-jelölt Ava DuVernay Származás (Origin) című filmje, melyben Isabel Wilkerson Pulitzer-díjas újságíró tragédiáját és diadalát mutatja be.
A DreamWorks közzétette A vad robotcímű új filmjük első előzetesét (rögtön a magyar szinkronos változatot is megkaptuk), amelyben egy szigeten rekedt robot, Roz (Lupita Nyong'o) kénytelen megtanulni alkalmazkodni a számára új világhoz.
Szerda van, tehát ismét eltelt egy hét, mi pedig ismét körülnéztünk a legnagyobb streaming szolgáltató háza táján, hogy mi újság a nézettségi mutatókkal. Szokás szerint a négy fő kategóriából – angol nyelvű filmek, nem angol nyelvű filmek, angol nyelvű sorozatok és nem angol nyelvű sorozatok – készítettünk nektek egy összesített tízes toplistát, am
Az FX limitált sorozata, A sógun hat nap alatt 9 millió megtekintést ért el világszerte, és ezzel a Disney General Entertainment és az FX első számú forgatókönyv alapján készült sorozatpremierje lett az Egyesült Államokban a Hulun, írja a Variety.
Alig két hete debütált a Netflixen az idei év egyik legjobban várt sorozata, az élőszereplős Avatár - Az utolsó léghajlító, a streamingszolgáltató máris további két évadot rendelt be.
Halyna Hutchins operatőr 2021. október 21-én tragikus körülmények között, a Rust forgatásán elsült fegyver okozta sérülésben hunyt el. Bűnösnek találták a film fegyvermesterét.
Bár Robert Downey Jr. legutóbb az Oppenheimerben nyújtott alakításával szerzett újabb szakmai elismerést, a színész egy korábbi interjúban elmondta, hogy a 2006-os Holiday meghallgatásán ugyanakkor csúnyán beégett.
A 2008-ban bemutatott Hívatlanok című film nem vált az új évezred nagy horror klasszikusává, de a horrorrajongók többsége azért meg volt vele elégedve, így sokuk nagy örömére, 2018-ban végre elkészült és bemutatásra került a Hívatlanok 2: Éjjeli préda címre keresztelt folytatása. Tíz évet kellett arra várni, hogy a filmbéli maszkos gyilkosok újabb
Baj-e, ha a lány túl sokat énekel? Nem, ha jó a hangja.Reneé Rapp még a musicalekben megszokott szinthez képest is kiemelkedően alakít. Igazán kellemes csalódás. Jó dalok jó előadásban. Mivel nem ismertem a munkásságát, meglepett, hogy a dalok jó részét ő írta és ő is énekelte.A produkció nagyon emlékeztetett a Grease című musicalre. Ott is túlkoro
A Netflix közzétette a legfrissebb nézettségi adatait, amelyek alapján a platformon szinte tarol a február végén megjelent Avatár - Az utolsó léghajlító élőszereplős sorozat.
Vinnie Jones-t (cikkünk galériájában) megkeresték, hogy újra eljátssza Juggernaut (Buldózer) szerepét a készülő Deadpool & Rozsomák filmben, de a jelmez viselésével járó fizikai és mentális megterhelés miatt visszautasította.
Jake Paul a korábbi nehézsúlyú bajnok Mike Tyson ellen fog bokszolni, a Netflix élőben közvetíti a mérkőzést július 20-án a texasi AT&T Stadionban.
Megérkezett Jonathan Glazer 2000-ben megjelent Szexi dög című rendezésének azonos című előzménysorozata. A Szexi dög széria mától elérhető a SkyShowtime műsorkínálatában.
A mozik után először a FILMIO-n látható Gauder Áron többszörös díjnyertes animációs filmje, a Kojot négy lelke. Az ikonikus Nyócker! rendezője legújabb alkotásában az indián teremtéstörténeten keresztül arról mesél, miként élhetünk harmóniában a környezetünkkel.
David Ayer 2008-ban megjelent rendezése enyhén szólva is elhasalt a kritikusok és a nézők körében, Az utca királyai most azonban visszatér az HBO Maxon.
Valóságos sci-fi őrület lett úrrá a magyar filmrajongókon az elmúlt néhány napban. Ez elég jól látszik azon is, hogy mely filmek adatlapjaira kerestek rá olvasóink a legtöbben a mögöttünk hagyott héten. Ebből minden csütörtökön készítünk nektek egy tízes toplistát. Az e heti toplistán összesen négy sci-fi is szerepel: a Dűne, a Dűne: Második rész,
A Warner Bros. Discovery a Netflix és a Disney példáját követve korlátozni fogja a Max-fiókok megosztását az előfizetők háztartásán kívül, írja a Variety.
A Netflix kiadta az utolsó előzetest az év egyik, ha nem a legambiciózusabb sorozatához. Az azonos című regényen alapuló A 3-test probléma 2024. március 21-én debütál.
Pár hónappal ezelőtt még nagyon is vártam a Blumhouse stúdió legújabb horrorfilmjét, ugyanis az előzetese alapján egy egészen hangulatos horrorfilmnek ígérkezett. Főként az előzetese miatt került be azon horrorok közé nálam, amelyekre kíváncsi leszek 2024-ben, de már most van egy olyan sanda gyanúm, hogy a listámon szereplő 20 horrorfilm közül az É
Pierce Brosnan (Halj meg máskor), a korábbi James Bond a Los Angeles-i Oscar Wilde-díjátadón ‘támogatná’, hogy Cillian Murphy (cikkünk galériájában) legyen a következő 007-es, írja a Variety.
A Nemzeti Filmintézet televíziós produkciók gyártására szavazott meg támogatásokat, köztük Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus életét és munkásságát, valamint az 1956-os szabadságharcos, Wittner Mária életét bemutató dokumentumfilmekre. A mozi nézettségi rekordot hozó A nemzet aranyai című dokumentumfilmet követően sorozat dolgozza fel a Kemény Dénes