A Zalaegerszeg tizenegyesekkel legyőzte a vendéglátó Budapest Honvéd csapatát a labdarúgó Mol Magyar Kupa keddi elődöntőjében, ezzel bejutott a fináléba.
A Honvéd-Zalaegerszeg futballdráma után már biztos, ki a labdarúgó Magyar Kupa döntőjének egyik résztvevője. A másik kilétére este derül fény. Mutatjuk a teljes tévés sportkínálatot a szerdai napra!
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége a szerdai ülésén elutasította az elnök, Schmidt Gábor által a saját személyét illetően kezdeményezett bizalmi szavazást, és kiállt a szervezetet 2016 óta irányító sportvezető mellett.
A miskolci klub sportigazgatója szerint nem lehet időt vesztegetni, már a NB II-es szezonra és a jövőre koncetrálnak. Peter Ambrose, Lirim Kastrati és Ivan Saponjic a második csapatnál kap edzéslehetőséget.
Bár vereséggel mutatkozott be az Union Berlin kispadján Marie-Louise Eta, kinevezése így is mérföldkőnek számít. A "futballistennő" fogadtatás alapján pedig aligha véletlen, hogy mindez éppen ennél a klubnál történt meg.
Harry Kane nem aprózta el müncheni kezdését: luxushotelben lakott, majd egy több milliárdos villába költözött családjával. A Bayern sztárjának mindennapjai azonban nemcsak a fényűzésről, hanem egészen különös részletekről is szólnak.
Lévai Zoltán bronzérmet nyert szerdán a kötöttfogásúak 82 kilogrammos súlycsoportjában a tiranai birkózó-Európa-bajnokságon. A BHSE versenyzője a karriere során a harmadik kontinensbajnoki érmét gyűjtötte be. Ez volt a mieink harmadik dobogós helyezése az Eb-n.
A Chelsea – a játék képe alapján is – megsemmisítő, 3–0-s vereséget szenvedett a Premier keddi játéknapján a Brightontól. Liam Rosenior, a Kékek vezetőedzője először volt kénytelen szembesülni a szurkolók dühös kiabálásaival.
Április 28-án kifutnak a gyepre az idei Bajnokok Ligája szezon legjobbjai! A szurkolók nagy örömére megkezdődnek az UEFA Bajnokok Ligája elődöntői, ahonnan már csak két lépés választja el a négy csapatot a budapesti döntőtől.
Szőke Alex nagy csatában elveszítette a döntőjét, így ezüstérmet nyert szerdán a kötöttfogásúak 97 kilogrammos súlycsoportjában a tiranai birkózó-Európa-bajnokságon.