Magyarország Kormánya benyújtotta az Országgyűlés elé a 2023. évi költségvetési törvényjavaslatát, amelyben 4,1 százalékos gazdasági növekedés, 3,5 százalékos hiánycél, a jövő év végéig 73,8 százalékig csökkenő államadóssági ráta és 5,2 százalékos infláció szerepel. Természetesen a javaslat az elfogadásig még több ponton is módosulhat, ám az irányv
A Magyar Posta által kiadott 2019-es adatok szerint a magyar lakosság éves szinten 193 millió darab sárga csekket fizetett be, ami azt jelenti, hogy ha ezt elosztjuk a közel 10 milliós lakosságszámmal, akkor is mindenkire (a csecsemőkre és kisgyerekekre is) 19 csekkbefizetés jut éves szinten.
Nemrégiben jelentette be a Michelin és a Hyundai, hogy a jövőben közösen fognak dolgozni a következő generációs gumiabroncsok megtervezésén, amelyek kifejezetten az elektromos autókra készülnek.
Egyre fontosabb szerepet tölt be az életünkben a fenntarthatóság, ám az ehhez kapcsolódó vállalati törekvéseket mérhetővé tevő Esg fogalom kevesek számára ismert – derült ki az UniCredit Bank és a SteiGen közös kutatásából. A felmérés rámutatott: a magyarok még mindig leginkább a környezetvédelemhez társítják a fenntarthatóságot, és kevésbé ismerik
Az ausztráliai Új-Dél-Wales területén három különböző birtokon találtak a varroa atkával fertőzött méhcsaládokat, mely korábban nem volt jelen a kontinensen. A hatóságok a védő- és megfigyelési zónák kijelölése mellett 300 kaptár elpusztítását rendelték el.
A nagy teljesítményű dízelzabálókhoz olyan kiegészítő csomag készült, amivel a meglévő járművek is átalakíthatók teljesen elektromos üzemelésre. Az ún. „drop in” felszerelést az Electrogenic dobta piacra, elsősorban olyan agrárszakemberekre és gazdálkodókra gondolva, akik unják, hogy a mai üzemanyagárak mellett vagyonokat hagynak a benzinkúton. A k
A döntően ipari létesítmények műszaki ellenőrzésével, projektmenedzsmentjével foglakozó Eurokonzol Kft.-nél átlagosan 25-30 százalékos hatékonyságnövekedést tapasztaltak a munkafolyamatok digitalizálására szolgáló megoldás 2021-es bevezetése óta - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
Az, hogy mit együnk reggelire sokunk egyik dilemmája lehet. Elvégre ez a "nap legfontosabb étkezése", ezért mindig szeretnénk megbizonyosodni arról, hogy a reggelt egészséges ételekkel kezdjük, hogy a szervezetünknek megfelelő táplálékot tudjunk biztosítani. Ráadásul a kiegyensúlyozott, tápláló étkezés energiát ad, fokozza az agyműködést, és erősít
Az Audi és az EOS közötti partneri kapcsolat új mérföldkőhöz érkezett, amikor a német autógyártó teljes mértékben áttért az additív gyártásra az egyes szerszámszegmensek esetében. A folyamathoz az EOS M 400 rendszert alkalmazzák – írja közleményében az EOS. Az EOS technológiájával történő additív gyártással négy szerszám 12 szegmensének melegalakít
Az üzleti intelligenciával foglalkozó vállalat ismét bevásárolt bitcoinból, így a cég jelenleg 129 699 BTC-vel rendelkezik. A MicroStrategy vezérigazgatója, Michael
A GoBeyond (anno Beyond the Standard) utazó brand alapítói, Janó és Fanni azt csinálják, amit a legjobban szeretnek, jut idejük a családra, és közben a vállalkozás is szemmel látható méretűre növekszik.
Az országos választások előtt a politikusok kedvencei a nyugdíjasok, aztán ez az érzés a szürke hétköznapokon elenyészik és ha hosszabb távon nézzük a járandóságokat, akkor nem sok jót látunk.
Előrehozott keresletet generált az mkkv-szektor finanszírozásában a rendkívül kedvező feltételekkel kínált Széchenyi GO konstrukciók kivezetése. Az első félévben tapasztalt roham miatt átmenetileg csökkenhet a kereslet a hitelek iránt. Az Erste Bank várakozása szerint azonban a júliusban induló Széchényi MAX program kedvező alternatívát nyújt a vál
Elképesztő pénzek folynak be az online játékok fejlesztőihez, és ezeknek csak egy része származik a játékon belüli vásárlásokból. Dollármilliárdokban mérhető a különféle reklámokból származó bevétel is: a Fortniteban például mára már minden hollywoodi szuperprodukció karakterei megfordultak, és számos márkával kötöttek együttműködést. A Budapesti M
Az energiahiány elleni harc eszközeként, a kairói Amerikai Egyetem négy egyiptomi hallgatója olyan innovatív sötétben világító betont hozott létre, amely ki tudja majd világítani az utakat és autópályákat.
A lakásbiztosításokban már benne lévő vagy azok mellé köthető asszisztencia szolgáltatás éppen abban tud segíteni, ami manapság sokszor felér egy lehetetlen küldetéssel: minél hamarabb megbízható mesterembert találni.
A Brainery! Digitális Akadémia azoknak szól, akik a legkeresettebb és legjobban kereső újgenerációs szakemberek között akarnak elhelyezkedni - azoknak, akik adat-alapú online megoldásokkal foglalkozva a webanalitika és az online kommunikáció terén képzelik el a jövőjüket. A Brainery! nem csak képzést nyújt a számukra, hanem karrier lehetőséget is,
Várhatóan ma kerül elfogadásra az első európai kripto törvény végleges szövege. Ezzel kapcsolatban néhány órája egy belső forrás szivárogtatta ki, hogy az utolsó letisztázott változatban már nem szerepel a kripto tőzsdék és a privát tárcák közti tranzakciók résztvevőinek kötelező ügyfélazonosítását előíró pont. BREAKING: European Union policymakers
Ma Magyarországon a legfiatalabb felnőtt korosztály közel fele használ mobiltelefont fizetéseknél, és az ötöde használ nem bankifintech fizetési alkalmazást internetes vásárlásoknál.
Az évek során gyűjtött tapasztalataink alapján összeállítottuk, hogy a különböző banki szolgáltatásoknál milyen problémák fordulnak elő, mire érdemes kiemelten figyelni. Mint már nagyon sokszor hangsúlyoztuk: jobb, ha mindenki tudja, hogy a banktisztviselő nem a barátja. A tőle kapott tanácsok nem feltétlenül az ügyfelek érdekét szolgálják.
Évente kb. 10.000 tonna hulladék érkezik Ukrajnából és Romániából a Tiszán, amelynek fő oka a megfelelő hulladékkezelési rendszerek hiánya a felvízi országokban. A hulladékmentesítésben élen járó Tiszai PET Kupa és a Diageo, a világ vezető alkoholos italgyártó és forgalmazó vállalata most arra szövetkeztek, hogy Kárpátalján, a probléma forrásánál k
A hosszantartó aszályos időszakok a házikerteket is megviselik, éppen ezért különösen nagy figyelmet kell idén is fordítanunk az öntözésre. Mi lenne, ha megpróbálkoznánk egy öntözési rendszerrel? Mi a legjobb módszer, és milyen szempontokat kell figyelembe vennünk?
Bár dologidő van, egy napra szüneteltetjük a munkát, elvégre traktoros találkozó ritkán van – hangzott el Csáfordon, ahol több év kihagyást követően végre meg tudták tartani a veterán mezőgazdasági járművek tizedik „összejövetelét”.
Júniusban ismét nőtt a kínai feldolgozóipar teljesítménye, még ha csupán enyhe mértékben is, három hónapon át tartó visszaesésből kilábalva, miután a koronavírus-járvány legújabb hulláma megfékezésére alkalmazott, gazdaságbénító korlátozásokat jelentős részben feloldották a kínai hatóságok.
1635 vállalkozást alapítottak fiatalok és álláskeresők a Dél-Alföldön a hazai és uniós támogatással megvalósult Gondolkozzunk Okosan! projektnek köszönhetően – tájékoztatta a Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület az MTI-t.
A jövő alacsony karbongazdaságában a hidrogénnek kiemelt szerepe lesz, a Mol pedig jelentős részt kíván vállalni a hidrogéngazdaság kiépítésében. Ezért a társaságnál úgy tekintenek a százhalombattai zöldhidrogéngyártó üzem megépítésére, mint egy új, ígéretes területen tett első lépésre, amely megnyitja az utat a hidrogéngazdasággal kapcsolatos stra
A PwC Global Entertainment & Media Outlook 2022-2026 című éves felmérése idén 23. alkalommal jelent meg. A felmérés a fogyasztók és a hirdetők szórakoztató- és médiaipari kiadásainak elemzését és előrejelzését tartalmazza 52 országra vonatkozóan. Vágó László, a PwC Magyarország telekommunikáció, média és technológia szakértője szerint a közeljövő
Magyarország területének jelentős részén súlyos vagy nagyfokú aszály alakult ki, az aszálykár bejelentéssel érintett területek nagysága június végére elérte a 230 ezer hektárt, közölte honlapján az agrártárca.
A versenyhivatali eljárás elhúzódása miatt az eredetileg tervezettnél később, várhatóan ősszel zárulhat a Renault Hungária felvásárlása. Ezt követően kerülhet az AutoWallis és a Salvador Caetano csoportokhoz a Renault, a Dacia és az Alpine márkák kizárólagos magyar importőri joga.
Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel látható átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás csütörtöktől a Szépművészeti Múzeumban. Az elmúlt húsz évben a Szépművészeti jelentős kiállításokat rendezett mások mellett Monet, van Gogh, Cezanne és Picasso életművéb
Amerikában vegyes összkép alakult ki a terménypiacokon, míg kontinensünkön egyértelműen a vevők uralták a kereskedést. Chicagóban a malmi búza és a repce is 0,5-0,5 százalékkal lett olcsóbb, míg a kukorica 1,5 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takar
A hagyományoknak megfelelően legszebb állapotukban igyekezett bemutatni a kalászos gabonákat – köztük az őszi búzákat – a KITE. Nádudvaron május közepén, Dalmandon május végén tartotta a bemutatót az integrátor, az általa ajánlott nagy termőképességű fajtákat mutatták be.
Sietnie kell annak, aki még élelmiszert akar venni SZÉP-kártyára a boltokban: ha a kormány az utolsó pillanatban nem hosszabbítja meg a határidőt, akkor az pénteken lejár.