Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
Melyik gyermek számít a pótszabadság szempontjából a gyerekek számába a mozaikcsaládoknál? Kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a
A KPMG felmérése szerint a világ 250 legnagyobb vállalkozása közül 10-ből 9 vállalat készít már beszámolót az ESG, vagyis a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontoknak való megfelelésről. A cégek a „Jó, ha van” állapotból eljutottak a „Kell lennie” állapotba, de a jelentéstételi gyakorlatot még fejleszteni, és leginkább egységesíteni
Kamatmentes CSOK-hitelt vehetnek majd fel azok, akik jogosultak a Magyar Nemzeti Bank 2,5 százalékos zöld lakáshitelére. Ez egy 50 millió forintos lakás finanszírozásánál, a Bank360 elemzőinek számítása szerint 8,8 millió forinttal jelenthet kevesebbet.
A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core Ebitda-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált Ebitda-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
Zacher Gábor a Hatvani Kórház főorvosaként és mentőorvosként végigdolgozta az elmúlt másfél évet, volt, hogy 420-440 órát dolgozott egy hónapban. Az ország legismertebb toxikológusa a Heteknek adott interjújában beszélt arról is, hogy bár már több mint harmincöt éve van a pályán, ilyen nagy számban még nem látott embereket meghalni, mint a koronaví
Az egyházak is vehetnek állampapírt, kriptovaluta esetében óvatosságot javasolnék - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter szombaton a Reformátusok Szárszói Konferenciáján. Az adományok elektronikus fizetési lehetősége jelentős innovációt jelentene az egyházaknak, de ennek költségei vannak, amit kérdés, hogy ki állna. A tárcavezető szerint a kormányz
A pénzügyminiszter a kerekasztalbeszélgetésen azt is mondta, hogy a kormányzat igyekszik népszerűsíteni a kártyás fizetési módokat, de a magyar lakosság nagyon ragaszkodik a készpénzhez
A privátbanki szakma ismét megválasztotta a legkiemelkedőbb teljesítményű szolgáltatókat a Blochamps Capital Kft. Díjátadó ünnepségén. Az először 2015. szeptemberében megrendezett Private Banking Hungary Díjátadó ünnepség mára olyan értékteremtő, magas színvonalú díjazássá vált, mely tartósan nívós elismerés a győzteseknek belföldön a vagyonkezelés
Mind az Extreme Digitalnál, mind az eMag-nál többször annyi iskolaszert rendeltek online, mint tavaly nyáron. A napjainkban már a tanuláshoz is elengedhetetlen notebookból 203 ezer forintos, tabletből 58 ezer és 71 ezer forintos, okostelefonból pedig 41 ezer és 70 ezer forintos átlagáron rendeltek iskolás korú gyereknek megfelelő tudású készülékeke
A szélessávú internetelérés elterjedtsége javította a digitális oktatás feltételrendszerét, a tanárok digitális kompetenciájának jelentős megerősítése azonban nem valósult meg. Ezt tárták fel az ÁSZ elemzői. Céljuk annak vizsgálata volt, hogy a digitális oktatás során miként érvényesült a gyermekek oktatáshoz való joga. Az elkészült elemzés rámutat
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében alakít ki műszaki bázist az AutoWallis Csoporthoz tartozó Sixt, annak érdekében, hogy a bérautó szolgáltatások fejlesztése mellett a Csoport felkészüljön akár autómegosztók vagy flottakezelők kiszolgálására is. A vállalat 565 millió forintos beruházásából 282 millió forintot a Külgazdasági és K
Az előző negyedévhez képest jóval kevesebb fejlesztést terveznek a hazai nagyvállalatok, derül ki a K&H legújabb felméréséből. Az év első három hónapjához képest harmadával kevesebben vannak, akik a következő egy évben gondolkodnak valamilyen beruházásban.
A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (IT
Az AstraZeneca a Covid-19 járvány kapcsán számos kutatást indított a vakcinafejlesztés mellett. Ezek egyike egy olyan program, amely során védelmet nyújthatunk a Covid-19 fertőzésnek kitett, de betegségük vagy más gyógyszerrel történő kezelésük miatt az aktív immunizálásra (oltásra) nem megfelelően reagáló embereknek. A passzív immunizálás során a
Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core Ebitda-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált Ebitda-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
Az LG Electronics (LG) sikeresen mutatta be a vezeték nélküli 6G terahertzes (THz) tartományban történő adatátvitelt és -vételt 100 méternél nagyobb távolságra, kültéri környezetben. A vállalat ezt a technológiai mérföldkövet a Fraunhofer-Gesellschafttal, Európa legnagyobb alkalmazott kutatólaboratóriumával együttműködve július 13-án érte el. Az ad
A Toyota leányvállalata, a Daihatsu, és a Suzuki (amelyben az elmúlt évben a Toyota ugyancsak részesedést szerzett és több stratégiai területen együttműködik) ahhoz a Toyota által kezdeményezett Commercial Japan Partnership (CJP) elnevezésű együttműködéshez, amelynek célja a CASE (Connected, Autonomus, Shared, Electric – csatlakoztatott, önvezető,
Érvényesíthető-e a telekre az ötszázalékos áfa, ha egy ötszázalékos áfa hatálya alá tartozó ingatlan építésekor előbb a telek kerül leszámlázásra, és később, a teljesítés során a felépítmény? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Bartha László adójogi szakjogász válaszolt.
A jövő intelligens autóinak tesztvezetései virtuális környezetben zajlanak, és olyan sokat bizonyított videójáték-motorokat használnak hozzájuk, mint az Unreal. A játékszoftverek segítségével fotórealisztikus képeket hoznak létre, és szimulálják azokat a hatásokat, amelyek a valóságban érik a járműveket. A Porsche mérnökei ezeknek az adottságoknak
Eltűnik a magyar málna a boltokból; az alma és a dió rettegett ellensége most nagy károkat okozhat; őszre várható két fontos pályázat; nyugtalanító hírek az idei almatermésről. Az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.
Mindig érdemes megnézni, milyen az, amikor piaci szereplők pofozkodnak. Most a brit Money.co.uk összehasonlító oldal kezdte ki a Klarna áruhitel termékét.
Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok: közel felük részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, több mint harmaduk pedig inkább például e-mail-eket küld Sms-helyett – derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller
Folyamatosan érkeznek az elborzasztó hírek az újra tálib uralom alá kerülő Afganisztánból. Lassan már remény sincs arra, hogy a nők számára biztosított jogokat, amelyekkel az afgán lányok és asszonyok az elmúlt húsz évben valamelyest élni tudtak, a hatalomra került tálibok meghagyják. Sárközy Miklós Közel-Kelet szakértő, a Károli Gáspár Református
A munkavállalók 35 százaléka kész új belföldi lakhelyre is költözni egy megfelelő állásajánlat esetén – derült ki a Trenkwalder új Mobilitási Indexéből. Az alkalmazottak a jelenlegi helyzetükkel mérsékelten elégedettek: munka- és megélhetési körülményeiket bemutató Elégedettségi Index értéke országos átlagban 6,4 volt az 1-10 közötti értékelési ská
Részvénybe, de különösen a feltörekvő részvénypiacok részvényeibe érdemes fektetni most pár milliós alaptőkével, vélik a piaci szakértők. Az inflációs kockázatok jelentős mértékben emelkedtek, ami felboríthatja az eddigi befektetési trendeket. Ezért érdemes lehet a korábbinál jobban figyelembevenni befektetési döntéseinknél, hogy olyan eszközbe fek
A Metróban kapható, a vizsgált italok átlagáránál valamivel olcsóbb kézműves meggyes sör végzett a Szupermenta tesztjében meggyőző előnnyel az első helyen. Az aranyérmes sör felébe sem kerül a harmadik helyezettnek, amit a legolcsóbbhoz képest majdnem ötszörös áron kínálnak.
Az amerikai járványügyi hatóság (CDC) zombiapokalipszis esetére is rendelkezik iránymutatással, ám valójában nem számítanak arra, hogy élőholtak lepik el az utcákat. Viszont a népszerű témát felhasználva felkészítik a lakosságot az egészségügyi vagy katasztrófa-okozta vészhelyzetekre. A koronavírus-járvány negyedik hulláma a küszöbön, itt a szuperf