Hát persze, hogy az amerikai-kínai kereskedelmi háború volt az indexek testes, Európában 1,5-2, az USA első kereskedési óráiban „csak” 1 százalék alatti százalékos zuhanásának a fő oka. De az Olaszország és az Európai Unió közötti purparlé is közrejátszott, nevezetesen, hogy akár 3,5 milliárd eurós bírságot is kaphatnak a taljánok amiatt, hogy nem
2017-hez képest növekvő árbevétellel, csökkenő adózott eredménnyel és újfent szerény osztalékkal zárta a tavalyi évet a Opus Global tulajdonában álló békéscsabai Csabatáj Zrt. Mészáros Lőrincék agrárvállalkozásnál úgy tűnik, jó dolgozónak lenni: több tízezer forinttal ugrottak meg a fizetések egyetlen év alatt.
Hogyan használják az irodaépület környékét az ott dolgozók; mi az, amit inkább a munkahelyük közelében, és mi az, amit otthon intéznek el -esetleg útközben az otthonuk és munkahelyük között; mi a szerepe számukra a közelben található...
Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani.
Több hazai folyón végeznek fokozott figyelőszolgálatot a vízügyi szakemberek, miután a jelentős mennyiségű esőzések nyomán a II. fokú szinteket megközelítő, vagy meghaladó vízszintekre lehet számítani.
Az amerikai elnök már eddig is számos lépést tett azért, hogy háttérbe szorítsa a tudományágat, és csak poénok céltáblájának tekintette a globális felmelegedést, de új intézkedéseivel az USA még tovább mehet a klímatagadás felé vezető úton.
Szerdán este eléri Magyarországot a Barátság vezetéken a tiszta olaj - jelentette be Igor Gyomin, a Trasznyefty orosz állami olajszállítmányozási vállalat igazgatójának tanácsadója szerdán Moszkvában.
Donald Trump amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonbeszélgetést folytatott, és abban állapodott meg, hogy a június végén, Japánban megrendezendő G20-csúcstalálkozó keretében találkozót tartanak - írta Twitter-fiókján...
Az építőipar termelékenységének fokozása érdekében a kkv-k támogatása mellett nagy hangsúlyt kell helyezni az ágazatban dolgozók képzésére, valamint bérszínvonaluk emelésére.
Eséssel indult a nap a tengerentúli tőzsdéken. A hangulatot elsősorban az befolyásolta, hogy a kínai pártlapban megjelent írás szerint az amerikai szankciókra válaszul Kína készen áll az elsősorban elektronikai eszközök gyártásához...
Szerda este kihúzták a Skandináv lottó 2019/22. heti nyerőszámait. Nem volt telitalálat, a következő héten így 180 millió forint lesz a főnyeremény. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:6; 10;...
Elfogadhatatlannak minősítette szerdán Faruk Kaymakci török külügyminiszter-helyettes az Európai Bizottság friss bővítési jelentését, amelyben a brüsszeli testület a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének további romlásáról írt Törökországgal kapcsolatban.
Marczinkó Zoltán kifejtette: az, hogy a közfoglalkoztatottak számának jelentős csökkenése ellenére nőtt a munkában állók száma, a magyar gazdaság, a magyar ipar jó teljesítőképességét mutatja.
Az Európai Központi Bank (EKB) kedden forgalomba hozta az új és továbbfejlesztett biztonsági elemekkel ellátott száz, illetve kétszáz eurós bankjegyeket, amelyekkel teljessé vált az Európé-sorozat.
Nyertest hirdetett a Gyöngyös 102,2 MHz és a Sátoraljaújhely 90,6 MHz helyi frekvenciák pályázatain a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület szerződéses vállalások megsértése miatt bírságokat szabott ki, valamint több rádiós, illetve televíziós műsorszámot kifogásoló bejelentéssel kapcsolatban is döntést
Március után ma is negatív meredekségűvé vált az amerikai hozamgörbe a 3 hónap - 10 éves időtávon. Erre korábban a nagy pénzügyi válság előtt, 2007-ben volt példa, de több évtizedre visszatekintve sem sokszor állt elő, hogy a nagyon...
Kétszintű dokumentációt kell készíteni a transzferár nyilvántartás összeállításához az idei évtől a jogszabályi változás miatt, ami miatt a vállalkozásoknak a korábbinál lényegesen nagyobb erőforrásra lehet szükségük ehhez a feladathoz. A 2018. január 1-jén vagy azt követően kezdődő pénzügyi évekre vonatkozóan már az új, 32/2017. (X.18.) NGM rende
Felborult és elsüllyedt egy hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este. Az MTI úgy tudja, utasok is voltak a hajón. Néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek.
A Paks II. akadémia keretében atomerőművi üzemeltetési szakmérnök szakirányú továbbképzés indul szeptembertől a Debreceni Egyetemen (DE), az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a két intézmény vezetői Debrecenben.
Új formáció jött létre: a V4-országok és Ausztria szakmai zöldenergiával foglalkozó szervezetei és kutatóközpontjai egyetlen nagy platformba tömörültek. Ennek kapcsán kérdezte a Napi.hu Ámon Adát, a berlini E3G főmunkatársát.
A szerdán a Dunán történt hajóbaleset következtében nagy problémákat okozhat a sodródó hajóroncs is - emelte ki Szatmári Zsolt, az Érdi Nemzetközi Katasztrófavédelmi szakbúvároktató az M1 aktuális csatorna szerda esti hírfolyamában.
Azonnali hatállyal betiltotta a Hells Angels motoros klub hollandiai működését szerdán egy utrechti törvényszék arra hivatkozva, hogy az intézkedés szükséges a közrend védelme érdekében.
Legalább heten meghaltak, amikor két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél. A fedélzeten 34-en voltak, több embert még keresnek.
Kiszámíthatatlan, hogy milyen sérüléseket szenvedtek a szerda esti dunai hajóbaleset sérültjei - mondta az M1 aktuális csatornának Zacher Gábor toxikológus.
A digitális transzformáció a következő években a gazdasági fejlődés motorja lesz, és átalakítja a hétköznapokat is, de a fejlődés haszonélvezője is maga az ember.
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este - jelentette be Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a helyszínen.
Megnyomta a vészcsengőt a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), amiért szerinte a nukleáris energia szerepének csökkenése a globális energiaellátásban veszélyezteti az emberiség klímacéljainak elérését. Az IEA szerint az atomerőmű kapacitások várható jelentős csökkenése kockáztatja a klímakatasztrófa elkerülése érdekében kijelölt célokat, valamint a v
Újabb ösztönzők növelik az építőipari vállalatok termelékenységét, az év második felében 3 milliárd forinttal bővítik az építőipari kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) technológiai újítását támogató keretet - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) iparági stratégiáért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán szerd
Főként fakidőlések és a sok esővíz miatt riasztották a tűzoltókat a szerdai vihar idején - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-vel. Dóka Imre később azt mondta: szerdán kora estig országszerte csaknem 180 riasztásuk volt a tűzoltóknak a vihar következtében.
Újszülöttek számára írt zenével serkentik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók, akik az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (Pnas) közzétett tanulmányukban bemutatták, hogy jobban fejlődnek az ilyen zenét hallgató koraszülöttek neurális hálózatai, különösen az a hálózat, amely az érzékelésben és észlelésben játszik szerepet.
Létszámhiány ellen tiltakoztak a párizsi Louvre dolgozói: a sztrájk miatti hétfői zárva tartás és a keddi szünnap után szerdán már felvették a munkát, de a múzeum kétórás késéssel nyitott meg, ezért csak azon látogatókat engedték be, akik előzetesen megvásárolt jeggyel érkeztek - közölte szerdán a világ leglátogatottabb kulturális intézménye.
Az utóbbi években, évtizedekben állandó, komoly téma Európában és világszerte a bevándorlás és a multikulturalizmus. Nyugat- és Észak-Európa nagyvárosaiban e témák nem csak az utóbbi években váltak aktuálissá, hanem sokkal régebb óta jelen vannak a mindennapokban. Kérdés, hogy egy tájépítésznek, illetve várostervezőnek milyen eszközei vannak az elő
Lejtmenetbe fordították a tőzsdéket az újabb hírek, amelyek arra utalnak, hogy Kína a ritkaföldfémek exportjának korlátozásával reagálhat a Huawei elleni amerikai szankciókra.
Az orosz hátterű TMH Hungary Invest Zrt. vásárolhatja meg a Dunakeszi Járműjavító 90 százalékát verseny nélkül, de feltételekhez kötve, és kap hozzá némi MÁV-ingatlant is. Lehet, hogy ettől indul be az egyiptomi megrendelésre történő hazai vonatgyártás.