Teljes jogú schengeni tagsággal ruházná fel az Európai Bizottság Bulgáriát és Romániát – jelentette be Jean-Claude Juncker a bizottság elnöke szándéknyilatkozatában.
Duplájára emelik a cigaretta és az energiaitalok árát az Egyesült Arab Emírségekben, ezt az újonnan létrehozott adóhivatal elnöke jelentette be. Az állam az alacsony olajárak miatt kieső bevételeket próbálja meg pótolni, küszöbön az áfa bevezetése is.
A Telegraph információi szerint drasztikus lépésre készül a Ryanair. A cég bejelentése szerint 400 ezer foglalást mondanak le idén november és 2018 márciusa között.
Tíz évvel botránya után tőzsdére megy Ausztria korábbi szakszervezeti bankja, a BAWAG - írja a Reuters. A társaságot 5 milliárd euróra értékelheti a piac. A BAWAG részvénykibocsátása egy évtized óta a legnagyobb IPO lesz a nyugati...
A hazai e-kereskedelem növekedése folyamatos: a tavalyi évben a kiskereskedelmi forgalom több mint 5 százaléka online valósult meg. Nem csak az internetfelhasználók tábora növekszik, hanem a vásárlási gyakoriság és az átlagos megrendelési érték is.
A legnagyobb ugrással, 150 hellyel került előrébb a MOL-csoport a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts nemzetközi energetikai vállalatait rangsoroló 2017-es listáján.
Éves szinten 2,5 százalékkal, az utóbbi nyolc év leggyorsabb ütemében nőtt az eurózónában a bankok pénzügyi szektoron kívül működő vállalati hitelezése augusztusban az előző havi 2,4 százalékos emelkedés után - derült ki...
Bár az Egyszülős Központ kormányzati támogatással épülő belvárosi fogadóterét jövő januárban adják át, a központ és a mögötte álló alapítvány jelenleg is tudja segíteni az egyszülős családokat különböző szolgáltatásokkal – közölte lapunkkal az intézmény vezetője. Nagy Anna elmondta: a többi között jogi segítséget nyújtanak, ám tevékenységük jelentő
A hosszú nyári pangás után végre megmozdult az euró/forint árfolyam, amelyre sokan szívesen spekulálnak. Az évek óta kialakult ingadozási sávnak éppen a közepén vagyunk. A forintra spekulálni a költségek miatt nem könnyű, az egyik módszer a certifikátok vásárlása. Van belőlük Budapesten is néhány, Frankfurtban viszont sokkal nagyobb a választék.
Idén kilenc szénhidrogénes (Békéssámson, Drávapalkonya, Fedémes, Hatvan, Körösladány, Őrség, Somogybükkösd, Somogyvámos és Tab) és egy geotermikus területre (Gádoros) nyújthattak be pályázatot az iparági befektetők. A hét pályázat közül formailag hat minősült érvényesnek, négy területre (Hatvan, Fedémes, Körösladány és Tab) nem érkezett ajánlat, olvasható a kormányportálon.
Egy-két hónapon belül elkészül az országos panelprogram vitairata, amelyről társadalmi egyeztetés után dönt majd a kormány – hangzott el egy tegnapi budapesti panelkonferencián.
Utánpótlásgondokkal küzd a szlovák hadsereg, amelybe az elmúlt évek során egyre kevesebben jelentkeztek - derült ki a szlovák védelmi tárca jelentéséből, amelyet szerdán láttamozott a pozsonyi kormány.
A legnagyobb ugrással, 150 hellyel került előrébb a Mol-csoport a világ egyik meghatározó energetikai információszolgáltatója, a Platts nemzetközi energetikai vállalatokat rangsoroló 2017-es listáján - közölte az olajtársaság.
Eltérően látják a függetlenedés gazdasági hatását a katalán vállalatok, egyesek szerint az önállóság Katalónia felvirágozását hozná, míg mások szerint ez a teljes csődhöz vezetne.
A jegybankok egyre nagyobb szerepet játszanak a devizaárfolyamok alakulásában. A kilátásba helyezett brit kamatemelés több hónapos csúcsra vitte a font árfolyamát az euróval szemben. A forintra a külső környezet változása gyakorolhatna számottevő hatást.
2016 végén ért véget a legutóbbi munkaviszonyom, és előreláthatólag 1 éves lyuk tátong majd az önéletrajzomban, míg nem volt munkám. A különböző cégek HR szakemberei előszeretettel érdeklődnek a kimaradásommal kapcsolatban és tanácstalan vagyok, hogy mennyire vállalhatom fel magam. Függőségi problémák miatt kellett ilyen sok időt kihagynom, ezt a problémát egy több hónapos rehabilitációs program…
A tervek szerint 2019-ig, mintegy 100 milliárd forint felhasználásával, egységes, európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer jön létre Magyarországon - közölte az MTI-vel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.
A tavalyinál várhatóan kevesebb kukorica terem az idén, a hektáronkénti termésátlag elmarad a 2016-os rekordszinttől – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Vámszabad területté jelölt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy, a záhonyi szabad vállalkozási zónában lévő több mint 17 ezer négyzetméteres területet – közölte a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) és a MÁV.
Folytatódik a járattörlési botrány a Ryanairnél. Az ír diszkont légitársaság vezérigazgatója, Michael O'Leary sűrű bocsánatkérések közepette újabb 18 ezer járat törlését jelentette be november és máricus között. A döntésben...
Újabb rekordot döntött a foglalkoztatottak száma: 735 ezerrel több embernek van munkája Magyarországon, mint a 2010-es kormányváltáskor, a foglalkoztatási ráta pedig a rendszerváltás óta nem volt ilyen magas a statisztikai hivatal június-augusztusi adatai szerint - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.
Wolfgang Schäuble eddigi pénzügyminisztert jelöli a német szövetségi parlament (Bundestag) elnöki tisztségére a CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a kezdeményezést a liberális FDP is támogatja - jelentették be szerdán Berlinben. A...
Donald Trump adócsomagjának bemutatására készül ma, a Fed elnöke a dollárt és a kamatszintet beszélte fel. A bankrészvények ezt díjazták, miközben az olaj piacát egy jó készletadat kavarta fel. Az OTP ma is esett, de már csak szolidan, a forint gyengült egy nagyot, hogy aztán visszaerősödjön.
Az újabb geopolitikai feszültségek ellenére Európában ma már emelkedni tudtak a vezető részvényindexek, míg a tengerentúlon egyedül a Nasdaq mutat érdemi emelkedést. Az egyedi részvények közül főként a pénzügyi intézetek papírjait...
Visszatérhet az egyensúly az olajpiacra a kitermelők szerint. A lapunknak nyilatkozó szakértő úgy vélte: ha a drágulás folytatódik, elmaradhat az OPEC-megállapodás meghosszabbítása.
2017. szeptember 30. és október 14. között zajlik hazánkban a rókák őszi veszettség elleni vakcinázása. Az érintett térségekben az illetékes járási főállatorvos – a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig – ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el. A csalétekszórás a lakott, beépített területeket nem érinti.
A század közepére az idei nyáron tapasztalt perzselő hőség lesz a jellemző a Földközi-tenger térségére a nyári hónapokban, amennyiben a jelenlegi ütemben folytatódik az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása – figyelmeztetnek kutatók.
Folytatja a nyáron elindított rendhagyó csereüzleteit Antje Schiffers berlini képzőművész és Erdődi Katalin kurátor. A hajdúsági libatenyésztő és a békési dinnyetermesztő gazda után ezúttal egy hetet egy szekszárdi borásznál töltenek. A német alkotó ezalatt tájképet fest a gazdaságról, cserébe pedig arra kéri vendéglátóját, hogy forgasson kisfilmet
A németek még a Volkswagen-botrány után határozták el, hogy magasabb fokozatra kapcsolnak, és rámennek a zéró emissziós autók készítésére, így még a nyár folyamán bejelentették, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modell...
A németek még a Volkswagen-botrány után határozták el, hogy magasabb fokozatra kapcsolnak, és rámennek a zéró emissziós autók készítésére, így még a nyár folyamán bejelentették, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modell...
„Nagyon európaiként" értékelte Jean-Claude Juncker bizottsági elnök Emmanuel Macron keddi beszédét, amelyben a francia elnök a közös piac alapítóinak „vízióihoz való visszatérést” javasolta, megoldásként is a szélsőjobboldal térnyerése ellen. Hangzatos elvek megfogalmazása mellett több mint húsz tételből álló konkrét kezdeményezést is tett, bírálói szerint sok esetben már korábbról ismert…
Komoly előrelépést tett a jövő felé Szaúd-Arábia, miután tegnap hivatalosan is zöld lámpát kapott az arab országban élő nők régi álma. Királyi rendeletben engedélyezték azt, hogy ne csak a férfiak vezethessenek autót, és egyre több jel utal arra, hogy az ország lassacskán, de halad az egyenjogúság felé.
Az újabb geopolitikai feszültségek ellenére tovább emelkednek a vezető részvényindexek, a tengerentúlon a Nasdaq már 1 százalék fölötti pluszban áll. Az egyedi részvények közül főként a pénzügyi intézetek papírjait veszik a befektetők...
Emmanuel Macron francia államfő a választási kampányban tett ígéretének megfelelően jelentős adócsökkentést, a Brüsszelnek tett kötelezettségvállalásának megfelelően pedig példa nélküli kiadáscsökkenést irányoz elő a szerdán bemutatott jövő évi költségvetésben, amely gazdaságösztönző intézkedéseket is tartalmaz.
A németek még a Volkswagen-botrány után határozták el, hogy magasabb fokozatra kapcsolnak, és rámennek a zéró emissziós autók készítésére, így még a nyár folyamán bejelentették, hogy az elkövetkező években 20 új elektromos modell...