Vilmos herceg a napokban érzelmileg felfokozott állapotban, a könnyeit törölgetve vett részt egy sportrendezvényen. Kedvenc focicsapatának, az Aston Villának ugyanis sikerült győzelmet aratnia az Európa-liga döntőjében. A herceg az ünneplés hevében pedig olyat tett, amit nem igazán támogat a royal-protokoll.
A rollerers és egy mezei nyúl ütközött össze Százhalombatta határában, az esetről készült felvétel bejárta az internetet. A szakértők szerint az állat nem támadott, hanem ijedtében ugrott a roller elé.
Kívülről luxus, hírnév és tökéletes családi fotók, a valóságban azonban súlyos konfliktusok, szakítások és évek óta húzódó családi háborúk mérgezik a sztárvilágot. 2026-ban egymás után borulnak ki a celebcsaládok titkai: Brad Pitt gyerekei sorra fordulnak el tőle, miközben a magyar hírességek életében is komoly drámák zajlanak a színfalak mögött.
Wolf Kati énekesnő a közösségi oldalán jelentette be, hogy a tudta nélkül szerepeltették egy sokszáz milliós állami támogatási pályázatban. A Mága Zoltán nevével fémjelzett produkció egy olyan koncertsorozatra kapott 500 millió forintot, amelynek célja a "nemzeti oldal" erősítése volt.
A '70-es években a színész egyszerre volt vadítóan férfias, lazán sármos és annyira természetes, hogy a fotóját elnézve ma is nehéz levenni róla a szemünket.
Heidi Klum az idei cannes-i filmfesztiválon már jó néhány káprázatos ruhakölteményt felvonultatott. Az eddigi legdrámaibb kreációját azonban kétségtelenül a Chopard eseményén, a fesztiválhoz kapcsolódó amfAR gálán viselte.
A nagyszülő-unoka vagyis a "skip-gen" utazások piaca dinamikusan bővül. A többgenerációs luxusutazás trendje Magyarországon is terjed, ahol a gyerekfelügyelet és a nagyszülők programjai egyszerre megoldottak.
A Belügyminisztérium friss adatai szerint a Hunor a legnépszerűbb fiúnevek 22. helyére került. Egy év alatt 336-ról 427-re nőtt az ezzel a névvel anyakönyvezett kisfiúk száma.
Ha neked sem a kedvenced az edzés, és a koplalás gondolatától is a hideg ráz, akkor ez a diéta neked való! A japán vízdiéta hatására olvadni fognak rólad a kilók!
A Manchester United és a Real Madrid korábbi labdarúgója vagyona jelentős részét annak köszönheti, hogy az Inter Miami társtulajdonosa. Az amerikai klub jelenlegi értéke 1,45 milliárd dollár.
A népszerű színésztől már megszokhattuk, hogy időről időre előáll egy új és izgalmas ötlettel. Pintér Tibor most valami egészen rendhagyóval rukkolt elő: lóháton fog mélyinterjúkat készíteni híres emberekkel!
A fesztivál új öltözködési irányelvei a visszafogottságot célozták, de a hatás ellentétes lett. Bella Hadid és Daisy Edgar-Jones is a szabályok határát feszegette áttetsző estélyi ruhákkal.
Egy nagyszabású kísérlet vizsgálta 11 különböző fenyegetés hatását a gondolkodásra, köztük a pénzügyi és klímastresszét is. Az érvelési képesség nem romlik, de a nyelvhasználat és az érzelmi tónus a stressz típusától függ.
A Thames Valley Police nyilvános felhívásban kéri tanúk és lehetséges érintettek jelentkezését a nyomozásban. A volt herceget a "közhivatalban elkövetett visszaélés" gyanúja miatt már februárban őrizetbe vették.
Új porszívót választani nem egyszerű, és könnyen érhet csalódás. Az árak közötti különbség hatalmas, és még egy gyártón belül is óriási a szórás. Sokan leragadnak a technikai adatlapon található számoknál, és minél nagyobbat látnak, annál jobbnak tűnik a vétel, azonban ez a kérdés ennél jóval összetettebb. Szakértőt kérdeztünk arról, hogy mire érde
A kétezres években sok női néző rajongott a Döglött akták című sorozatban a Danny Pino által megszemélyesített Scotty Valens nyomozóért, ami nem csoda, hiszen a színész sármos megjelenésével, karakteres vonásaival és magabiztos kisugárzásával azonnal levette őket a lábukról. No, de mennyit változott napjainkra a sztár?
A színésznő a minap az amfAr-gála vörös szőnyegén Cannes-ban nem csupán felismerhetetlenre műtött arcával, de új frizurájával is sokkolta a rajongókat.