A Dancing with the Stars élő show-jában ezúttal sem volt hiány izgalmakból, hiszen ez alkalommal a tét az elődöntőbe való jutás volt, ami azonban az öt párosból négynek sikerülhetett.
Most szombaton végleg eldőlt, ki nyeri a 2023-as The Voice döntőjét. Ha lemaradtál a műsorról, esetleg a másik csatornán futó Dancing with the Stars-t választottad, de nem szeretnél részletek nélkül maradni, fusd át a döntőről írt összefoglalónkat!
Nem kevesebb volt a tét most szombaton a Dancing with the Stars hatodik adásában, mint az elődöntőbe való jutás. A maradék öt pár ismét két tánccal lépett parkettre, a második produkciót viszont új felállásban, plusz egy profi partner mellett kellett teljesítenie. Ha lemaradtál az adásról, összefoglalónkat átfutva képbe hozunk a legizgalmasabb rész
Csomi – csak így szólították kollégái és barátai Csomós Marit, a Nemzet Színészét, aki a Radnóti Színházban évtizedek óta hol szórakoztatta, hol pedig megríkatta a közönséget. Most a közönség ismét sír. De nem a játéka miatt, hanem annak hiánya miatt.
Érzékiség, csábítás, szenvedély: ezek a szavak jellemzik leginkább a Dancing with the Stars szombati élő show-jának táncait. Nézze meg a legpikánsabb fotókat az adásból!
A jó testtartásra a toalett használatakor is érdemes odafigyelni, annál is inkább, mert a rossz pozíció növelheti a rák kialakulásának kockázatát. Legalábbis ezt állítja az az orvos, aki a helyes testtartást is megmutatja.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A jó alvás pihentet, márpedig, aki kipihent, lassabban öregszik. Feltéve, hogy a megfelelő alvási testhelyzetet választja. A rosszul megválasztott pozíció ráncossá teszi az arcbőrt.
Hazánkban elsőként egy formabontó közösségi-csatornát csatornát szeretne létrehozni Kulcsár Edina, amelyen a profiljához képest sokkal személyesebb tartalmakat osztana követőivel. A csoporttagság havonta kétezer forintba kerülne, az egykori szépségkirálynő így szeretné többek között így akarja kiszűrni a rosszindulatú felhasználókat. A rajongóknak
Mutasd a lábad, megmondom, ki vagy! Tény, hogy a harisnya ritkán vezeti a trendhíreket, és korántsem kap akkor figyelmet, mint a többi kiegészítő - egészen mostanáig! Ugyanis a harisnyanadrágok - legyen az necc, bársony vagy színes - meghódították a kifutókat. A tervezők azt az üzenetet hagyták erre a szezonra, hogy ez a darab lassan, de biztosan f
Szombat este Hunyadi Donatella és Bődi Dénes búcsúzott a Dancing with the Stars-tól, így összességében ötödik helyen végeztek a versenyben. De ezért egyáltalán nem érzik magukat csalódottnak.
Szombat este rendezték meg az idei Miss Universe szépségversenyt, aminek ezúttal El Salvador volt a helyszíne. A 2023-as címet Miss Nicaragua, vagyis Sheynnis Palacios nyerte el a nemzetközi verseny 72. döntőjén.
A kritikusok lehúzták, a nézőket nem érdekelte, mindenki a vészharangokat kongatja. Amint felkerül Disney+-ra, le fogja robbantani a nézettségi statisztikákat.