Budapest — Kétszázmilliárd forintot juttatott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az unortodox tanok oktatására létrehozott öt alapítványának – derítette ki a HVG.
Szekeres Adrien a hazai zenei élet meghatározó énekesnője, igazi művésznő. Közben boldog és kiegyensúlyozott nő, feleség és anya. Minden szerepben megállja a helyét, miközben sugárzik róla az életöröm. Harmóniában és szeretetben telnek a mindennapok, amelyek élményei építik napról napra. Akár a színpadon, akár otthon.
Lesifotóssal karambolozott a tinik bálványa, Justin Bieber. A balesetet az énekes okozta, mégis felhúzta magát, és esetét a balesetben elhunyt Diana hercegnőjéhez hasonlította.
Ganxsta Zolee (48) kislánya iskolakezdéséhez nagy segítséget kapott, hiszen lánya, Zoé (6) barátnőinek anyukái segítettek megvenni az iskolakezdéshez szükséges tanszereket.
Budapest – Gyorsabban nő a beiskolázási blokk, mint a gyerekek – állapította meg a pénztáránál Kőnig Judit (34), miközben elintézte fiai, Dávid (13), Patrik (11) és Roland (8) iskola előtti bevásárlását.
Egervári Sándor fantasztikus meglátását átvéve tippeljük most ezt. Mindenesetre délután sorsoltak a legrangosabb európai kupában, ezek lesznek a csoportok ősszel. Mázlista Real, szegény Ajax? Mindenki dühöngjön kedvére!
Szabadlábon van a szörnyeteg, miután letöltötte négy éves börtönbüntetését, amit egy 13 éves kislány bedrogozásáért és megerőszakolásáért kapott Rotterdamban.
Budapest – Gyerekkora óta gyötri a klausztrofóbia, sok időbe telt, mire liftbe és később repülőgépre mert szállni, de az énekes-modell most új kihívással szembesült.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 19 éves sanghaji fiút, aki egy családi vita hevében feltételezhetően halára késelte nagypapáját és súlyosan megsebesítette édesanyját.
Washington - Embereken kezdenek tesztelni egy ebola elleni oltóanyagot a jövő héten egy marylandi orvosi központban az Egyesült Államokban - közölték hivatalos források csütörtökön.
Salvador – Van élet a halál után! Legalábbis, a Valdelucio Goncalves (54) számára, a brazil férfit ugyanis orvosok nyilvánították holttá, és a Menandro de Farias közkórházban elő is készítették utolsó útjára.
Túladagolta magát metadonnal, ezért egy évig kómában volt, végül egy héttel 22. születésnapja után meghalt a fájdalomcsillapító függő fiú Észak-Írországban.
Kiesett a csapat az Európa-ligából is, nem lett meg a főtábla, mert az első meccsen 3-1-re nyertek otthon a svájciak. Ezzel az utolsó magyar csapat is elköszönt idén Európától.
Budapest — Vajon meddig kell várnunk, hogy újra legyen magyar csapat a labdarúgó-Bajnokok Ligája főtábláján? Legutóbb 2009-ben a Debrecen verekedte be magát az elitmezőnybe. Azóta semmi...
Bombát robbantott Liptai Claudia. Egy közös, idilli fotóval hozta tegnap a nagyérdemű tudomására, hogy rátalált a szerelem Horváth Ákos színművész személyében. Elképzelhető, hogy máris az esküvőjükre készülnek.
Újra rátalált a boldogság Liptai Claudiára! Újra szerelmes Liptai Claudia! Újra boldogságtól ragyog Liptai Claudia arca! Az ismerősen csengő szalagcímek sokasága után sajnos újra és újra elköveti ugyanazt a hibát a rutinos műsorvezető.
A legsötétebb pillanatokban is páratlan emberségről tett tanúbizonyságot a 82 napig mesterségesen életben tartott kismama családja. A hozzátartozók beleegyeztek, hogy az orvosok Orsi szerveivel segíthessenek a rászorulókon.
Sokaknál kiverte a biztosítékot Bereczki új klipje. Volt, aki azt üzente az énekes kisfilmjét látva, hogy köpjön fel a levegőbe és álljon alá, mert műmájer lett a végeredmény.
Kecskeméten történelmet írt egy 22 éves fiatalember azzal, hogy szexuális szolgáltatásait az utcán kínálta a férfiaknak, emiatt a rendőrök szabálysértési őrizetbe vették. Hasonló esetre a fővároson kívül alig van példa, ott is ritkán.
Budapest – Alig egy hónappal elfogása után csütörtökön Budapestre szállították Németországból a különösen nagy összegű költségvetési csalás alapos gyanúja miatt körözött Holman Endrét (36), a Prisztás József megöletéséért 11 évre ítélt Portik Tamás (47) egykori üzlettársát.
Budapest - Zana Józsefnek (76) bejött a póker. A veterán humoristát alaposan megrágta az élet az utóbbi években, hiszen súlyos pénzügyi gondokkal kellett s kell megküzdenie (elmaradt haknik, színházi szerepek, jelzáloggal terhelt lakás stb.), ami miatt nagyon rossz passzban volt sokáig, most azonban szebb napok köszöntöttek rá.
„2010 egyik borongós februári reggelén megcsörrent a telefonom, és behívtak az RTL Klubba castingra. Egyelőre nem árulták el, milyen műsorba keresnek szereplőket, ezért nem is vettem komolyan az egészet. Gondoltam, ez biztosan egy vicc.
Budapest — Liptai Claudia (41) megtalálta az igazit! A szerelemtől ragyogó színésznő hivatalos Facebook-oldalán osztotta meg párjával, Horváth Ákos (46) színésszel közös képét, amelyen meghitt csókot kap az arcára a műsorvezető. Claudia sugárzó tekintete mindent elárul; energikus, és modelleket megszégyenítő formában van.
Habár az utóbbi időben több fontos tétmeccsen is Vukasin Polekszics állt a Debrecen kapujában, klubja az utolsó pillanatban úgy döntött, megválik tőle, és elpasszolja Pécsre.
Még nyálka ül a szélvédőkön a külvárosokban, még elkel neked is a kiskabát. De ne túlozz kedves, a pótzokni ma túlzás, nem kell: hisz uzsonnád már szikrázó legalább 27 fokban élheted délután át.
Babát vár Horváth Lili. A színésznőt nemcsak férje, hanem két kisfia és édesanyja, Tordai Teri is kényezteti, hogy minél boldogabban élje meg a várandósság hónapjait. A pici még titkolja a nemét.
Az izlandi meteorológiai szolgálat közölte, hogy helyi idő szerint két perccel éjfél után láva kezdett kiömleni egy hasadékból, amely csütörtök este keletkezett néhány kilométerre a Bardarbunga-ároktól.