Kiszámítható családpolitika szükséges ahhoz, hogy emelkedjen a gyermekvállalási kedv Magyarországon - véli a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója, Spéder Zsolt az InfoRádiónak azt mondta: a család melletti munkavállalást is segíteni kell. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének tudományos igazgató-helyettese arról beszélt, hogy…
A tanítás szabadságát törvényben meghatározott keretek között védené Magyarország - ezt javasolja Harrach Péter országgyűlési képviselő az alaptörvény tervezetéhez benyújtott módosító indítványában. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László szerint az a kérdés, hogy mekkora szabadságot hagynának a tanároknak.
Török Zsolt szóvivő keddi közleményében ugyanilyen fontosnak nevezi, hogy áprilisban minden demokrata hallassa a hangját, és vegyen részt a kormány "embertelen politikája" ellen szervezett utcai demonstrációkon.
A miniszterelnök szerint ma már nem a határon túl élő magyarok választójoga a kérdés, hanem annak majdani formája. Orbán Viktor erről a TV2 Tények című műsorának kedden adott interjúban beszélt, amelyben kitért arra is, szerinte az Alkotmánybíróságnak (Ab) sokkal hasznosabbá válik a munkája azzal, hogy a törvényekről már azok elfogadása előtt véleményt mondhat majd.
Szerdán ítélet várható a magát országos fővajdának tartó Kállai Csaba büntetőperében. A vád szerint Kállai Csaba, aki egyben a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumának elnöke is volt, nagy vagyoni haszon ígéretével többeket rábírt arra, hogy az ország különböző helyein vajdák legyenek. Ő és vádlott-társa vállalta a beiktatási ceremóniák megszervezését, amiért cserébe a vajdajelöltektől…
Felrobbant egy lőszergyár Jemen délnyugati részén. A detonációban legalább 110-en haltak meg. Az áldozatok valamennyien civilek voltak. A Kalasnyikov géppisztolyokat gyártó üzemen egyébként vasárnap iszlamista milicisták ütöttek rajta.
A miniszterelnök szerint ma már nem a határon túl élő magyarok választójoga a kérdés, hanem annak majdani formája. Orbán Viktor erről a TV2 Tények című műsorának kedden adott interjúban beszélt, amelyben kitért arra is, szerinte az Alkotmánybíróságnak sokkal hasznosabbá válik a munkája azzal, hogy a törvényekről már azok elfogadása előtt véleményt mondhat majd.
Tíz hónap alatt semmiféle előrelépést, de még egy vállalt egészségügyi programot sem tudott felmutatni a kabinet, amely továbbra is az elődökre mutogatásnál tart - állítja Kökény Mihály. A volt szakminiszter szerint ráadásul a kormánypártok az új alaptörvényben visszavonulni készülnek az állami kötelezettségvállalástól, így csorbulhat az állampolgárok egészségügyi ellátáshoz való joga.
Az orvoslás fejlődése és a csecsemő-, valamint gyerekhalálozás csökkentésére tett globális erőfeszítések megfordították a korábbi trendet. A kamaszok halálozási aránya jelenleg magasabb, mint a gyerekeké.
Felkerült kedden a nol.hu-ra annak a több mint 200 úgynevezett kombinált - azaz egy tablettában többféle hatóanyagot is tartalmazó - orvosságnak a neve, amelyek állami támogatása péntektől változik, többnyire csökken. A honlap munkatársa kiszámolta, hogy ennek következtében az érintett gyógyszerek patikai ára több száz, egyes esetekben több ezer forinttal is drágul.
A líbiai katonai beavatkozásról tartanak csúcstalálkozót Londonban. A konferencián a szövetséges országok mellett több nemzetközi szervezet is képviselteti magát. Barack Obama azt mondta, hogy fontos volt megállítani a diktátort, de tanultak az iraki példából, és nem akarják elfoglalni az országot.
Ebben a szocialista pártban nem kívánok elnök lenni - mondta Gyurcsány Ferenc az InfoRádió Aréna című műsorában. A volt kormányfő szerint ma egyetlen baloldali politikus sem tudná legyőzni Orbán Viktort, ha a következő választás előtt úgy tűnik majd, hogy vele "lemossák" a mostani kormánypártot, akkor kész harcba indulni a baloldal élén.
Fanyalgók azért most is vannak, akik sznobizmussal vádolják a mindent Michelin-csillagban mérőket. Igaz, a könyvben szereplő helyek nem kifejezetten olcsó árfekvésűek.
Baromságnak és törvénytelennek nevezte a vádat, ezért az ellene indult büntetőeljárás megszüntetését kérte kedden Somogyi Ábel a bíróságon. A 24 éves egyetemistát 2009-ben fogták el. Azzal vádolják, hogy 22 diáktársát akarta megölni az ELTE-n, épp annyit, ahány éves volt akkor. Még a fegyvert is beszerezte hozzá. A fiatal joghallgató a tárgyalás első napján ízekre szedte a vádat.
Március 25-én, a Carstyling.hu Tuning Show nyitó napján, a rendezvény nagyszínpadán tartotta szezonindító sajtótájékoztatóját a Hell Energy. Magyarország piacvezető energiaital-gyártója bemutatta azokat a hazai sportolókat, akik 2011-ben a Hell Racing Team tagjaiként versenyeznek a különböző, főként autósport szakágakban. Az idei év újdonsága, hogy a Hell – megalapítva a Hell Junior Racing Team-et…
Lemondott a szíriai kormány. A hetek óta tartó véres tiltakozó akciók után Básár el-Asszad elfogadta a kormány távozását. Az államfő további gesztusként szabadon engedett 260 politikai foglyot is.
A miniszterelnök szerint ma már nem a határon túl élő magyarok választójoga a kérdés, hanem annak majdani formája. Orbán Viktor erről a TV2 Tények című műsorának kedden adott interjúban beszélt, amelyben kitért arra is, szerinte az Alkotmánybíróságnak (Ab) sokkal hasznosabbá válik a munkája azzal, hogy a törvényekről már azok elfogadása előtt véleményt mondhat majd. A miniszterelnök beszélt még a…
Orbán Viktor nem tanult elődei hibáiból, kormánya felelőtlen ígéreteinek és intézkedéseinek árát ráadásul az előző ciklusokkal ellentétben nem a tehetősebbeknek, hanem az egyébként is megélhetési gondokkal küszködőknek kell megfizetniük - jelentette ki Gyurcsány Ferenc Szolnokon.
Embertelen kijelentései miatt demonstrált tegnap az MSZP budapesti szervete Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, valamint az őt védelmébe vevő Fidesz-KDNP ellen. Az ellenzéki párt tagjai és több száz szimpatizánsa a fővárosi, Szentkirályi utcai Fidesz-székház előtt mutattak fel piros lapot Wittnernek, a több száz lapot pedig ott is hagyták a Fidesz-irodára tűzve.
Több valótlanságot és félrevezetést tartalmazó fordítást küldött Brüsszelbe a kormány az alkotmány-tervezet ügyében arra a meghallgatásra, amelyet kedden tartott az EP néppárti frakciója. Erre civil szervezetek hívták fel a figyelmet, amire az volt a Fidesz válasza, hogy a képviselők később egy másik, pontosabb fordítást is kaptak. Ezt a trükköt a médiatörvény ügyében már bevetette a kabinet.
Az ígéretek szerint a kormány mindenáron előáll egy rezsi-befagyasztó javaslattal. A GKI vezető elemzője azt mondja: ez egy meglehetősen piacidegen változtatás, ami rossz megoldás lenne a gazdaság, és a versenyképesség számára.
Az ír igazságügyi miniszterhez fordult Navracsics Tibor a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló Francis Ciarán Tobin kiadatásának ügyében: az igazságügyminiszter szerint ugyanis "aggodalomra ad okot", hogy bár a dublini Legfelsőbb Bíróság legutóbb a férfi kiadatása mellett döntött, Tobin megfellebbezte ezt.
Az ügyész kizárását kérte peréből az a budapesti joghallgató, aki a vád szerint 22 ember megölését tervezte: szerinte ugyanis az rokona annak a nyomozási bírónak, aki elfogásakor kihallgatta őt, ez pedig szerinte kizáró ok. A Fővárosi Bíróságon tegnap pár óra alatt kiderült, ez nem igaz, ennek ellenére elnapolták a pert. Somogyi Ábel szerint az "állam terrorgépezete" csinált bűnöst belőle.
A 7-es kazetta fala nem repedt meg, állapota stabil - cáfolta a hétfőn megjelent híreket az Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ parancsnoka. A szennyező anyagok beszállítása azonban egyelőre nem indul újra. Bár a tározó tetején víz jelent meg, a mérések szerint az nem veszélyes és a mennyisége folyamatosan csökken.
A hírszerzés - jelenlegi nevén a Magyar Köztársaság Információs Hivatala - központjába kihelyezett ülésen hallgatta meg az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága a titkosszolgálat éves beszámolóját. A jelentést, illetve a főigazgató, valamint a hat területi igazgató beszámolóját a testület egyhangúlag elfogadta - közölte lapunkkal Molnár Zsolt, a testület szocialista tagja.
Megindult a forgalom az M6-os autópálya 50-es kilométerének közelében, ahol hajnalban három ember halt meg, amikor egy, a forgalommal szembe haladó személyautó kisteherautóval ütközött.
Április 9-ére hat szakszervezeti konföderáció és az európai szakszervezeti szövetség hirdetett tiltakozó demonstrációt az új alkotmány és a kormány tervezett munkavállalói jogokat sértő programja miatt.
A magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálódik majd az elszámoltatási kormánybiztos.
Orbán Viktor szerint bár volt és van értelme annak, hogy polgármesterek parlamenti képviselők legyenek, mégis az összeférhetetlenség mellett érvel, ugyanis a 2014-től létrejövő 200 fős parlament esetében "nem ülhet bent 50-100 polgármester, mert akkor beszűkülne a politikai osztály, ami egészségtelen lenne". A miniszterelnök erről az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának szerdai adásában…
Szerdán ítélet várható a magát országos fővajdának tartó Kállai Csaba büntetőperében. A vád szerint Kállai Csaba, aki egyben a Vajdák a Romákért Alapítvány kuratóriumának elnöke is volt, nagy vagyoni haszon ígéretével többeket rábírt arra, hogy az ország különböző helyein vajdák legyenek.
A vízdíjakra ma még nem vonatkozik moratórium - írja a Népszabadság. Harrach Péter a Magyar Nemzetnek arról beszélt, hogy jövő januártól életbe léphet az üzletek vasárnapi nyitva tartását korlátozó jogszabály.
Idén lenne 80 éves lenne Gyurkovics Tibor. Ebből az alkalomból ismert magyar képzőművészek úgy döntöttek, hogy kiállítást rendeznek a két és fél éve elhunyt Kossuth-díjas író, költő emlékére. A tárlat március 30-a és május 20-a között várja majd az érdeklődőket a fővárosi Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Legalább 58 halottja van a terroristák jól szervezett támadásának az iraki Tikritben. Szaddám Huszein szülővárosában, a szunnita ellenállás egykori központjában katonának öltözött támadók rohanták le a tartományi tanács székházát.
Megelőzhetik a sorban állást azok, akik már most nyárira cseréltetik autójukon a téli gumit. A Magyar Autóklub közlekedésbiztonsági üzletágának igazgatója azt javasolja: ha négy helyett csak két új abroncsra van pénz, az a kettő a hátsó tengelyre kerüljön.
Három férfi az áldozata a szerda hajnali, M6-oson történt karambolnak. Egyiküket még nem tudták azonosítani. A rendőrség mindemellett vizsgálja, hogy a forgalommal szemben haladó autós fogyasztott-e alkoholt vagy drogot, ahogy azt is, hol hajtott fel a sztrádára.
A Jeruzsálem Post úgy értesült, hogy a közösségi hálózat üzemeltetői szerint, „a harmadik intifádára” felhívó arab nyelvű oldal nem szólít fel Izrael elleni erőszakra, ezért a Facebook csak az egyéni erőszakos bejegyzéseket távolította el.
Ebben az évben már nem hirdetnek új panelprogramot, és a korábban beérkezett pályázatok jelentős részét is a szén-dioxid kvótákból a jövőben befolyó összegek terhére fizetik ki – tudtuk meg Bencsik János klíma és energiaügyért felelős államtitkártól. Családi házak energetikai beruházásaira viszont hamarosan új pályázatok jelennek meg.