A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke, Jean Todt úgy gondolja, hogy mint minden demokratikus országban, Bahreinben is lehetőséget kell biztosítani a tüntetőknek, hogy elmondják, amit akarnak, és úgy érzi, a biztonság megfelelő a pályán és környékén. Tovább »
Jean-Eric Vergne figyelmeztetést kapott, amiért nem állt meg a mérlegelő pontnál a szombati időmérő edzésen futott mért körét követően a Bahreini Nagydíjon. Tovább »
A Force India nem foglalkozik azon híresztelésekkel, melyek szerint azért mutatták csak keveset autóit a televíziós közvetítés alatt a Bahreini Nagydíj szombati időmérő edzésén, mert kihagyták a péntek délutáni szabadedzést, biztonsági okokra hivatkozva. Tovább »
Azt követően, hogy csak a kilencedik pozícióból vághat neki a vasárnapi futamnak, Fernando Alonso úgy gondolja, hogy a maximum, amit elérhet, az a hatodik hely a Bahreini Nagydíjon. Tovább »
Azt követően, hogy megtörte a jeget és megszerezte idei első rajtelsőségét, Sebastian Vettel a legesélyesebb a futamgyőzelemre a Bahreini Nagydíjon, legalábbis a legtöbb fogadóiroda szerint. Tovább »
Sebastian Vettel megszerezte idei első győzelmét, miután visszaverve Kimi Räikkönen támadásait, elsőként futott célba Bahreinben. A dobogó harmadik fokára Romain Grosjean állhatott fel. Tovább »
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen másodikként ért célba a 2012-es szezon negyedik versenyén, Bahreinben, és a leintést követően megvédte alakulatát, mely nem alkalmazott csapautasítást akkor, amikor a finn márkatársával, Romain Grosjeannal harcolt a futam során. Tovább »
Sebastian Vettel, a Bahreini Nagydíj győztese szerint továbbra is szoros a bajnokság, és annak ellenére, hogy átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben, nem gondolja úgy, hogy ők lennének a legerősebbek a mezőnyben. Tovább »
Romain Grosjean nem számított arra, hogy ilyen hamar megszerezheti pályafutása első dobogós helyezését a Forma-1-ben, miután a harmadik helyen futott célba Bahreinben. Tovább »
A Mercedes mindkét versenyzője, Michael Schumacher és Nico Rosberg is úgy gondolja, hogy a futamon a lehető legtöbbet hozták ki az autóból. A csapat reméli, a szünetben sikeresen munkát tudnak végezni, hogy Európában tovább javíthassanak eredményeiken. Tovább »
A három hét múlva esedékes Spanyol Nagydíj előtt javítani kell autóján, és bokszutcai munkáján a McLarennek, Lewis Hamilton szerint ugyanis az ezeken a területeken való gyengélkedés miatt nem tudtak harcba szállni a legjobb helyekért Bahreinben. Tovább »
Fernando Alonso, a Ferrari versenyzője vegyes érzésekkel nyilatkozott a futamot követően: örül, hogy a McLarenek előtt végeztek, azonban a Ferrari teljesítménye még mindig nem elég versenyképes. Tovább »
Nico Rosberg büntetés és egyéb szankció nélkül megúszta a Bahreini Nagydíjon történteket, jóllehet sokan azzal gyanúsították, hogy leszorította a pályáról Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót, miközben védekezett. Tovább »
A Pirelli szakemberit meglepte Michael Schumacher kirohanásán, miszerint az új gumik nem engedik a versenyzőknek, hogy kihozzák autóikból a maximumot, és a határon autózzanak. Tovább »
Idei első pontjait szerezte Bahreinben a Ferrari rutinos versenyzője, Felipe Massa, aki saját bevallása szerint optimistán várja a következő versenyeket. Tovább »
Alaposan kivizsgálja a Bahreinben tapasztalt bokszutcai problémákat a McLaren Mercedes alakulata – a gárda csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, mindent megtesznek azért, hogy a jövőben ne forduljanak elő olyan incidensek, melyek az elmúlt hétvégén hátráltatták versenyzőiket. Tovább »
Élesen bírálta a Pirelli abroncsait a Mercedes hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, elmondása szerint ugyanis azok karakterisztikája miatt egész egyszerűen nem lehet a határon autózni – természetesen az olasz gumivállalat sem maradt adós a válasszal. Tovább »
Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen elárulta, nagyot hibázott a vasárnapi Bahreini Nagydíj elején, amikor hagyta, hogy a ferraris Felipe Massa megelőzze őt. Tovább »
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárat bemutató cikkünkben beszámoltunk arról Olvasóinknak, hogy a Mercedes az első hazai gyártású 'ügyfélautót' (tehát nem tesztmodellt) elárverezi, és a teljes összeget jótékony célra fordítja; az első B-osztály licitára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyárat bemutató cikkünkben beszámoltunk arról Olvasóinknak, hogy a Mercedes az első hazai gyártású 'ügyfélautót' (tehát nem tesztmodellt) elárverezi, és a teljes összeget jótékony célra fordítja; az első B-osztály licitára a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat munkáját támogatja.
Az utóbbi hetek temérdek árduzzasztása után végre-valahára kicsit szusszanhatnak az autósok, ugyanis a hazai töltőállomásokon szerdától 4 forinttal csökken a benzin ára a korábbi történelmi csúcs alá, miközben a gázolaj literjéért elkért összeg marad a régiben.
Helyes döntést hoztak a stewardok azzal, hogy nem büntették meg a Bahreini Nagydíjon látott két incidens miatt – állítja a Mercedes versenyzője, Nico Rosberg, aki szerint a Lewis Hamiltonnak és Fernando Alonsóval folytatott csata nem volt más, mint egy remek küzdelem. Tovább »
Szépen csendben frissült a Renault kínálata: ráncfelvarrás áldozata lett nemrégiben a Scénic páros, a Genfi Autószalonon pedig a Mégane is. Noha a hajtásláncokat illetően újdonságot egyelőre nem próbálhattunk ki, az üde tavaszi napra szervezett menetpróbán a Renault tanúbizonyságot tett arról, hogy az ízlés és a stílus sem idegen tőle.
A szezon további részében is kiszámíthatatlan versenyekre számít a Red Bull Racing rutinos versenyzője, Mark Webber, aki a minap elárulta, meglepte, hogy a Lotus milyen versenyképes volt hétvégén, miközben a McLaren és a Mercedes gyengélkedett a bahreini forróságban. Tovább »
A Lotus Forma-1-es csapatát egyáltalán nem lepte meg Kimi Räikkönen idei remeklése, noha a finn versenyző kétévnyi kihagyás után tért vissza idén a száguldó cirkuszba. Tovább »
A Peugeot 208-as nagy izgalmakat okozva hazánkba is megérkezett, így aztán a héten már a tesztautók képviselte értékrenddel is megismerkedhetünk, ám arra nem számíthattunk, hogy mindezzel párhuzamosan a Pekingi Autószalonon a típus hobbiterepjárós leszármazottja is debütál.
A markánsabb ráncfelvarrások mellett elvétve találkozunk egy-egy olyan modellfrissítéssel, ahol alig nyúlnak a meglévő konstrukcióhoz vagy látványhoz a mérnökök. Ezúttal viszont pont ilyen esettel van dolgunk, ugyanis Ingolstadtban csak simogatták a Q5 vonalait a frissítőkúra alkalmával.

Bizonyítékul arra, hogy a SEAT háza táján az idő malmai igen lassan őrölnek, a Pekingi Autószalonon az új Ibiza felpaprikázott Cupra változata is csak tanulmányként tudott bemutatkozni. Miközben a Volkswagen óriásának legtöbb leányvállalata dübörögve sanyargatja a konkurenseket, addig a SEAT látszólag ötlettelenül és sorsára hagyottan igyekszik bizonyítani rátermettségét.
Szépen csendben frissült a Renault kínálata: ráncfelvarrás áldozata lett nemrégiben a Scénic páros, a Genfi Autószalonon pedig a Mégane is. Noha a hajtásláncokat illetően újdonságot egyelőre nem próbálhattunk ki, az üde tavaszi napra szervezett menetpróbán a Renault tanúbizonyságot tett arról, hogy az ízlés és a stílus sem idegen tőle.
Bizonyítékul arra, hogy a SEAT háza táján az idő malmai igen lassan őrölnek, a Pekingi Autószalonon az új Ibiza felpaprikázott Cupra változata is csak tanulmányként tudott bemutatkozni. Miközben a Volkswagen óriásának legtöbb leányvállalata dübörögve sanyargatja a konkurenseket, addig a SEAT látszólag ötlettelenül és sorsára hagyottan igyekszik bizonyítani rátermettségét.
A Škoda határozott tervekkel tekint a jövőbe, hiszen a cseh márka 2018-ra nem kevesebb, mint évi 1,5 millió járművet kíván értékesíteni. A nagyszabású tervek valóra váltásához persze nem csak a keleti piacok irányába való nyitásra, de a modellpaletta szélesítésére is szükség van.
Jó döntés volt megrendezni a 2012. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat negyedik versenyét, a Bahreini Nagydíjat – nyilatkozta a futamnak helyt adó Bahrain International Circuit vezetője, Zayed Alzayani. Tovább »
A Land Rover nem maradhatott a Pekingi Autószalonra sem újdonság nélkül, így aztán a cég ismét a divattervezésben is nagyratörő Victoria Beckhamhez fordult, hogy ugyan már segítsen az ihlethiányban szenvedő autóipari szakembereknek egy limitált széria összeállításában.
A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik…
Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone a L’Equipe című francia lapnak nyilatkozva megerősítette, sikerült megállapodnia David Duillet francia sportminiszterrel, így a száguldó cirkusz 2013-ban visszatérhet Franciaországba. Tovább »
A Škoda határozott tervekkel tekint a jövőbe, hiszen a cseh márka 2018-ra nem kevesebb, mint évi 1,5 millió járművet kíván értékesíteni. A nagyszabású tervek valóra váltásához persze nem csak a keleti piacok irányába való nyitásra, de a modellpaletta szélesítésére is szükség van.
A Land Rover nem maradhatott a Pekingi Autószalonra sem újdonság nélkül, így aztán a cég ismét a divattervezésben is nagyratörő Victoria Beckhamhez fordult, hogy ugyan már segítsen az ihlethiányban szenvedő autóipari szakembereknek egy limitált széria összeállításában.
Az Audi a Pekingi Autószalonon megmutatta, hogy nem csupán a BMW és a Mercedes-Benz rendelkezik hibrid törekvéssel és megoldással a felsőbb kategóriákban. Az ingolstadtiak a kínai piacra gyártott, hosszú tengelytávú A6 L-be építették hibrid hajtásláncukat, amely akár 80 km-t is megtehet csupán az elektronokból táplálkozva.
A Hongqi gyakorlatilag az egyetlen olyan kínai gyártó, amely a helyi kormányzat számára valódi luxuslimuzint tud kínálni. Az értékrendjét egy percig sem titkoló, szabad fordításban „vörös zászló” elnevezésű vállalat persze nem is rejti véka alá azon törekvését, hogy ismét az ország vezetőit kívánja kiszolgálni, ám az még ezzel együtt is letaglózó, hogy az L7 elnevezésű tanulmányukból is hiányzik…
A Forma-1 kereskedelmi jogainak birtokosa, Bernie Ecclestone elárulta, kétségem sem férhet ahhoz, hogy a száguldó cirkusz a jövőben visszatér majd Bahreinbe. Tovább »
Kimi Räikkönen és Romain Grosjean mellett Jerome D’Ambrosio tesztpilóta is vezetheti a Lotus versenyautóját a május 1-3. között megrendezésre kerülő mugellói tesztsorozaton – jelentette be a csapat kedden, hivatalos közleményben. Tovább »
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner kedden egy interjúban elárulta, arra számít, hogy a 2012-es szezon további része is ugyanolyan kiszámíthatatlanul alakul majd, mint az eddig eltelt négy verseny. Tovább »
Komoly előrelépést vár csapatától a következő néhány hétben a Ferrarit irányító Stefano Domenicali – a szakember elárulta, mindent megtesznek azért, hogy már a Spanyol Nagydíjra jelentősen javítsanak az F2012-es teljesítményén. Tovább »