A külvilág nem látja a fájdalmat, a fáradtságot, a félelmet. Csak azt, hogy "nem is látszik rajtad semmi". Ez az írás nem panaszkodás. Nem hősködés. Hanem egy bátor és fontos közlés arról, mit jelent láthatatlan fogyatékossággal élni egy olyan társadalomban, ahol vagy "beteg vagy", vagy "hasznos".